Xi Jinping kínai államfő Sanghaji Együttműködés Szervezete (SCO) csúcstalálkozójának pénteki napján mondott beszédet, melyben 4 pontos fejlesztési javaslatot terjesztett a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) elé
Mikor Xi Jinping elök úr elmondta beszédét a 14. SCO csúcstalálkozó államfői előtt a tádzsik fővárosban, Dushanbe-ben, Xi elmondta, hogy a 6 nemzetből álló szövetség belépett a világ kritikus fejlődési szakaszába, melyben az egész világ egy komplex és mélyreható változásokból álló folyamaton megy keresztül.
„Ez a mi közös felelősségünk és küldetésünk: nagyobb biztonságot és hasznot hozni az SCO szövetség tagállamainak és azok népeiknek” – mondta el Xi. A bevezetést követően, a kínai államfő elmondta 4 pontos javaslatát a szövetség államfőinek:
1, Először is, a regionális biztonság megőrzése és annak stabilitásának biztosítása az SCO szövetség tagállamai felelőssége – „Jelenleg a vallási fanatikus extremitásokra és az internetes terrorizmusra kellene koncentrálni” Xi azt ajánlotta és javasolta az SCO vezetőinek, hogy indítsanak folyamatos konzultációt az anti-extrémista és szélsőségesség-ellenes fellépés összehangolásáról, és kezdjenek tanulmányokat összeállítani a fellépési mechanizmusokról, melyek hatékonyan használhatóak az internetes terrorizmus ellen.
„Fel kellene vállalnunk, mint saját felelősségünket, hogy biztosítsuk a regionális biztonságot és stabilitást, és növeljük a rendszerstabilitásunkat az által, hogy összehangoljuk a bűnüldözést, a rendfenntartó erőink együttműködését, és fejlesztjük a már meglévő szövetségi együttműködési mechanizmusainkat.” – mondta el Xi.
A kínai elnök felhívta az SCO tagországainak (Oroszország, Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán) figyelmét arra, hogy garantálják a szövetség Regionális Anti-terrorista Struktúrájának új funkcióját, mely a kábítószer-kereskedelem elleni harcot – már annak korai szakaszában – hivatott erősíteni.
„Össze kell hangolnunk és koncentrálnunk kell erőfeszítéseinket, hogy kezdeti szakaszaiban letörjük a fel-felbukkanó „három gonosz erőt” -a terrorizmust, az extrémizmust és a szeparatizmust” – mondta Xi.
2, A tagállamoknak meg kellene beszélniük annak végrehajtásának lehetőségét, hogy szélesebb körben és magasabb fokon hangolják össze a kereskedelmüket, a befektetéseiket, annak érdekében, hogy előmozdítsák a szövetségi tagállami integrációt – mondotta Xi.
Xi sürgette a tagállamokat, hogy mielőbb jussanak közös megállapodásra az SCO szövetségének financiális intézményeinek létrehozásáról és erősítsék meg az együttműködést az energiaszektor és az élelmiszer-szektorokban. Valamint Xi elnök felhívta a tagállamok figyelmét arra,hogy hozzanak létre SCO partnerségi terveket és projekteket a tudományos és technológiai innováció – kutatás – fejlesztés összehangolása érdekében valamint információáramlást-megosztást gyorsító csatornák nyitásáról is meg kell állapodni a tagállamoknak a hatékonyságnövelés érdekében.
3, Harmadjára, az SCO tagállamoknak meg kellene állapodniuk egy átfogó támogatásáról a tudományos – kulturális – oktatási csereprogramok kiszélesítése érdekében. Xi ajánlotta, a szövetség tagállamainak, hogy erősítsék a nemzetközi médiakommunikációs együttműködésüket illetőleg támogassák a közpolitika- adminisztráció- igazságszolgáltatás hármasában a tagállami személyzet képzését.
Kína 2OOO – a szövetség tagállamai által kijelölt- ember számára kíván képzési lehetőséget felajánlani 2O15 és 2O17 között a menedzsmenttől a technológiai fejlesztésekig bezárólag minden szektoron át.
Ugyanitt Xi elmondta azt is, hogy Kína a következő 5 évben, minden évben meghív 5O politikai ifjúsági vezetőt az SCO tagállamaiból tanulni a Kínai Népköztársaságba.
4, Negyedjére: Xi véleménye szerint az SCO szövetségének ki kell terjesztenie a külső kapcsolatait és együttműködését. Bármelyik állam, aki megfelel az SCO működési elveinek s tagságért folyamodva csatlakozni kíván, üdvözölve lesz a tagság körében – nyilatkozta Xi.
Xi továbbá javasolta, hogy az SCO szilárdítsa meg kapcsolatait az ENSZ-szel illetőleg más szövetségekkel, nemzetköziekkel és regionálisokkal egyaránt. Xi felhívta a tagállamokat, a megfigyelő országokat (tagjelöltek) és az együttműködő partnereket (baráti országok), hogy vegyenek részt erőteljesen a szövetségi gazdasági terjeszkedési projektben az ún „Selyemút Gazdasági Övben” és hirdessék a csatlakozás lehetőségét külföldi államoknak is.
Xi megjegyezte, hogy az SCO szignifikáns lehetőségekkel „néz szembe” és fényes gazdasági kilátásai vannak – hozzátette hogy ” össze kell zárnunk a „Shanghaji Lélekben” a közös bizalomban, a közös előnyökben, egyenlően, együttműködve, a kulturális különbözőségeinket tiszteletben tartván és törekedvén a közös fejlődésre.”
„Meg kell fognunk kegymás kezét szembenézni a veszélyekkel és kihívásokkal, az egység erejével és együttműködéssel és közös erővel nyomni előre az SCO szövetségi fejlesztését” – mondta Xi.