Oroszország és a volt szovjetköztársaságok katonái, akiket a sors Afganisztánnal kötött össze, megemlékeznek szovjet csapatok bevezetésének 30. évfordulójára. A csapatokat a két ország közti Kölcsönös segítség nyújtási szerződés alapján vezették be Afganisztánba, hogy segítsenek fegyveres iszlám ellenzék elleni harcban. 10 évig tartott a hadművelet.
Borisz Gromov a 40. Hadsereg parancsnoka úgy véli, hogy a csapatok bevezetése hiba volt. „Ez a dátum emlékeztetőként szolgál a jövő nemzedékeknek. Elsősorban azoknak, akik döntéseket hoznak. Minden döntésnek átgondoltnak és megalapozottnak kell lennie, hogy ne kerüljön sor ilyesmire a jövőben” – mondta Lavrov. A Korlátozott szovjet csapatkontingens bevezetésének 30. évfordulója kapcsán kiadott nyilatkozatban az Állami Duma képviselői rámutatnak arra, hogy széles nemzetközi körben meg kell vitatni és tárgyilagos értékelést kell adni a nemzetközi terrorizmus veszélyével, a kábítószer terjesztésével kapcsolatos problémáknak.
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)