Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
Az unió helyzetét értékelő beszédében Ursula von der Leyen hangsúlyozta: Európa harcban áll az értékeiért és a demokráciáért. Harcban áll azért, hogy maga dönthessen a sorsáról – mondta.
„Ne tévedjünk, ez a jövőnkért folytatott harc” – fogalmazott.
Európának harcolnia kell helyéért egy olyan világban, melyben számos nagyhatalom kiszámíthatatlan vagy nyíltan ellenséges Európával szemben. Mindezen okok miatt egy új Európának kell kialakulnia – jelentette ki.
Kijelentette:
nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra. Több szankcióra van szükség Oroszországgal szemben azért, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.
Az orosz fosszilis tüzelőanyagok gyorsabb kivezetésére van szükség – hangoztatta von der Leyen, majd úgy fogalmazott: „amellett, hogy ezzel gondoskodhatunk saját védelmünkről és biztonságunkról, átvesszük az irányítást a gazdaságunkat tápláló technológiák és energiák felett”.
Az uniós bizottság elnöke az Ukrajna számára nyújtott támogatás fokozását szorgalmazta, de – mint kiemelte – ennek terhét nem csak az európai adófizetőknek kell viselniük, hiszen „ez Oroszország háborúja. Oroszországnak kell megfizetnie a háború árát, az ukrán háborús erőfeszítések finanszírozását pedig az európai bankokban befagyasztott orosz vagyon kamataiból kell fedezni jóvátételi kölcsön formájában” – jelentette ki.
Ukrajna csak akkor fizeti vissza a kölcsönt, ha Oroszország kifizette a jóvátételt – húzta alá.
Az Ukrajnának nyújtani tervezett biztonsági garanciákról azt mondta: annak első eleme az erős ukrán fegyveres erők finanszírozása. Az EU ipari erejét felhasználva támogatni fogja Ukrajnát a drónháború ellensúlyozásában – húzta alá. Bejelentette továbbá, hogy az Oroszország által Ukrajnából elrabolt gyermekek hazajuttatása érdekében az uniós bizottság nemzetközi csúcstalálkozót szervez.
Közölte: a legnagyobb fenyegetést ma Oroszország jelenti.
Bármely beavatkozás esetén Európa területének minden négyzetcentiméterét meg fogják védeni a Balti-tengertől a Fekete-tengerig, egyebek mellett egy drónfal kiépítésével – mondta.
Az amerikai-orosz csúcstalálkozóra utalva von der Leyen azt mondta: „nem könnyű napirendre térni az Alaszkában történtek felett”. Kiemelte ugyanakkor, az Ukrajnát támogató országok koalíciója továbbra is minden diplomáciai erőfeszítést támogat a háború befejezése érdekében.
A migrációval kapcsolatban von der Leyen azt mondta: annak érdekében, hogy az Európai Unió hatékonyan tudja kezelni a migrációt és megvédeni külső határait, az Európai Bizottság a határvédelem finanszírozásának megháromszorozását javasolja a következő hosszútávú költségvetésben.
„Szükségünk van egy humánus rendszerre, de nem lehetünk naivak: komolyan kell vennünk az elutasított menedékkérők származási országukba való visszaküldését. Nem engedhetjük meg, hogy a tartózkodási engedéllyel nem rendelkezőknek csak húsz százaléka hagyja el Európát” – fogalmazott.
Biztosítani kell az EU migrációs paktumának végrehajtását, amint az hatályba lép. A paktum szigorú, de igazságos – húzta alá az uniós bizottság elnöke.
„Nekünk, itt Európában kell eldöntenünk, hogy ki jöhet hozzánk és milyen körülmények között, nem az embercsempészeknek és emberkereskedőknek. Új szankciórendszer kidolgozásával kell megtörnünk az üzleti modelljüket” – fogalmazott az unió diktátora.
Ursula von der Leyen bejelentette: az EU felfüggeszti az Izraelnek nyújtott kétoldalú támogatások kifizetését anélkül, hogy az befolyásolná az izraeli civil társadalommal folytatott munkát.
Kiemelte: az Európai Bizottság szankciókat fog javasolni a szélsőséges nézeteket valló izraeli miniszterekkel és az erőszakos zsidó telepesekkel szemben. A kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekben a társulási megállapodás részleges felfüggesztését is javasolni fogja a brüsszeli végrehajtó testület – közölte.
Az Európai Bizottság a jövő hónapban létre fog hozni egy adományozó csoportot a palesztinok támogatására, és ezen belül egy célzott eszközt a Gázai övezet újjáépítésére – tájékoztatott.
Von der Leyen hangsúlyozta: Európa célja valódi biztonság szavatolása Izraelnek, biztonságos jelen és jövő biztosítása minden palesztin számára.
A bizottsági elnök kijelentette: Európa függetlensége attól függ, hogy képes-e megőrizni versenyképességét. Ennek előmozdítása érdekében jelentős összegeket fog befektetni a digitális és tiszta technológiákba, a kutatási és innovációs programokba, a mesterséges intelligencia-rendszerekbe, és párbeszédet kezd a kulcsfontosságú iparágakkal az autóipartól a vegyiparig, az acélipartól a gyógyszeriparig, a védelemtől a mezőgazdaságig – mondta.