Az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője, Marija Zaharova Telegram-csatornáján ironikusan kommentálta a német kancellár és alkancellár nyilatkozatát az Ukrajnába szállított fegyverek hatótávolságára vonatkozó korlátozások feloldásáról.
Korábban Friedrich Merz német kancellár kijelentette, hogy Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok és most Németország is feloldotta a korlátozásokat az Ukrajnába szállított fegyverek hatótávolságára vonatkozóan, így Kijev nagy hatótávú fegyverekkel támadhatja az Oroszország területén lévő állásokat. Később Lars Klingbeil, Németország alkancellárja és a Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője kijelentette, hogy Németország, Merz nyilatkozatával ellentétben, nem változtatott álláspontján az Ukrajnába szállított fegyverekkel kapcsolatban.
„Vegyétek el végre tőlük a „cukros kanalat” és a „zsebkendőt”! Remélem, legalább ez a kettő nem verekedett össze, mint Macronék” – írta Zaharova.
Emmanuel Macron francia elnököt megpofozta a nyugati sajtó szerint férfiból nővé operált felesége, „Brigitte”. A kínos jelenetről készült felvételek felkerültek az internetre, amelyet a francia elnöki hivatal először cáfolt, majd belátták, hogy ezt nem lehet.
Bonjour
— Lord Bebo (@MyLordBebo) May 26, 2025
pic.twitter.com/kZXjJIT36p
Korábban az Associated Press közzétett egy videót a vonat fülkéjéből, ahol Németország kancellárja, Friedrich Merz, Franciaország elnöke, Emmanuel Macron, valamint Nagy-Britannia és Lengyelország miniszterelnökei, Keir Starmer és Donald Tusk ültek, akik május 10-én Kijevbe tartottak, hogy részt vegyenek az úgynevezett „hajlandóak koalíciójában”. A videón látható, hogy Macron előtt egy fehér tárgy van az asztalon, amely egy tekercsre vagy papírgombolyagra hasonlított, Merz előtt pedig valami, ami egy kanálra vagy pálcikára emlékeztetett. A kamerák láttán a vezetők megpróbálták sietve elrejteni ezeket a tárgyakat. A közösségi hálózat felhasználói feltételezték, hogy kokain és egy kokainadagoló kanál lehetett. Később az Elysée-palota közölte, hogy a fehér tárgy egy papírzsebkendő volt. Németország nem adott magyarázatot Merz kokainos kanalára.