Látványosabb lesz mint valaha, ígérik a Nagy Honvédő Háború 65. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő katonai díszszemle szervezői. Május 9-én Oroszország szerte több ezer ünnepséget tartanak a második világháborúban aratott győzelem tiszteletére. A rendezvények fő helyszíne a moszkvai Vörös tér lesz, ahol most először amerikai, brit és francia azaz a szövetséges országok katonái is felvonulnak. A katonai díszszemlén több mint tízezer katona, 159 páncélos és 127 repülőgép és helikopter vesz majd részt. Május 3. és 12. között a háborús veteránok az egész országban ingyen utazhatnak az összes tömegközlekedési eszközön. A Győzelem Napi felvonulásra mintegy tizenötezer veteránt várnak Moszkvába.
Újdonságok
A szövetséges országok katonái mellet lesz még újdonság az idei katonai díszszemlén. A katonai parádék történelmében most először mutatja be Oroszország legújabb Topol-M típusú mobil légvédelmi rakéta elhárítóját.
Annak ellenére, hogy szinte Moszkva egész történelmi belvárosát lezárták a gépjármű forgalom elől nem alakultak ki dugók. Ez valószínűleg a megfelelő tájékoztatásnak volt köszönhető.
A díszszemle előkészületei még 2009 októberében kezdődtek és a főpróbát tegnap éjjel tartották a Vörös téren.
