A CNN amerikai hírtelevízió információi szerint, egy ismeretlen csecsen terrorista csoport vállalta magára a moszkvai metróban elkövetett robbantásos merényletet. Az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója Alexander Vasziljevics Bortnyikov megerősítette a hírt, miszerint egy észak-kaukázusi fegyveres szervezet tagjai vehettek részt a merényletben. Korábban egy név nélkül nyilatkozó szakértő elmondta, hogy a mai robbantásokat a kaukázusi csoport megtorláskén szánta, amiért a közelmúltban az FSZB a szervezet több tagját is semlegesítette, amiért azok részt vettek a Nyevszkij Expressz elleni merényletben. Az FSZB igazgatója Nyikolaj Kovaljov elmondta, hogy a hétfői robbantásokat szinte lehetetlen lett volna megakadályozni.
Az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat idén március elején közölte, hogy elfogták annak a fegyveres csoportnak a több tagját is, akik részt vettek a Nyevszkij Expressz ellen elkövetett robbantásos merényletben, 2009 novemberében. A hatóság emberei a helyszínen bizonyítékként lefoglaltak több olyan robbanószerkezetek gyártásához szükséges alkatrészt, amely megegyezik azzal a bombával, amit Nyevszkij Expressz elleni támadáskor használtak.
Március 29-én a reggeli csúcsforgalomban két robbanás történt a moszkvai metróban. Az első a Lubjanka állomáson a második egy órával később a Park Kulturi megállónál. A hatóságok később kiderítették, hogy női öngyilkos merénylők voltak az elkövetők, akik feltehetően egy kaukázusi fegyveres csoport tagjai voltak. A terrortámadásban legalább 36 ember meghalt és több mint 70 megsérült.