A hatalmas érdeklődés miatt a vancouveri záróünnepség ideje alatt megbénult és leállt a Szocsi téli olimpia hivatalos oldala a sochi2014.com. A záróünnepségen Oroszország számára fontos pillanat következett amikor a görög himnuszt követően az olimpiai himnusz alatt levonták az olimpiai zászlót, majd Vancouver polgármestere Sam Sullivan átadta Jacques Rogge a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének ő pedig Anatolij Pakomovnak Szocsi polgármesterének. Ezt követően felvonták az orosz lobogót és elhangzott az orosz himnusz is. A záróünnepség programjában ekkor a XXII. téli olimpiának otthont adó Szocsi bemutatása következet.
A műsor részeként megjelentek a 2014-es téli olimpia nagykövetei is, mint például Irina Rodina, Alekszandr Ovecskin és Jevgenyij Pljuscsenko. A Később a hivatalos zárásként John Furlong a kanadai szervezőbizottság vezetője beszédében köszönetet mondott országának és a több ezer önkéntes munkájának, akik nélkül nem lehetett volna sikeres olimpiát rendezni. Beszéde zárásaként pedig Szocsit köszöntötte és jelezte, hogy most rajtuk a világ szeme. Ezt követően Jacques Rogge a (NOB) elnöke hivatalosan is lezárta hétfő hajnalban a 2010-es vancouveri téli olimpiai játékokat és felhívta a világ fiataljainak figyelmét a négy év múlva kezdődő Szocsi olimpiára. Ezután kialudt az olimpiai láng a fedett BC Palace sportarénában.
Földön-vízen-levegőben: elindult az olimpiai lobogó Szocsiba