A Bloomberg székházán is lecserélték az ukrán zászlót Izraelire (videó)

A Bloomberg LP manhattani központjának tetején már nem az Ukrajna iránti szolidaritás látható, hanem helyette Izrael támogatására váltottak – vették észre csütörtöktől a New York-iak.

A közösségi médiában keringő fotókon és videókon az látható, hogy a Lexington Avenue 731-es számú épület felső hat emeletét világoskék és fehér csíkok világítják meg, amelyek az izraeli zászlóra emlékeztetnek.

2022 februárja óta, amikor az ukrajnai konfliktus eszkalálódott, az épület négy legfelső emeletét az ukrán zászló kék és sárga színében világították ki – egészen a héten bekövetkezett konfliktusig. Nem volt világos, hogy az épület vezetése pontosan mikor változtatta meg a kijelzőt.

A nem hivatalosan „Bloomberg Tower” néven ismert magasház az Alexander’s ingatlanbefektetési társaság tulajdonában van. A Bloomberg több mint 100 millió dolláros bérleti díjat fizet az 55 emeletes toronyban lévő irodahelyiségekért, amelyben 105 luxuslakás is található.

Izrael szinte teljesen felváltotta Ukrajnát a nyugati médiába figyelmének középpontjában, miután szombaton a Hamász fegyveresei betörtek a Gázai övezetből, és ez eddig mindkét oldalon több mint 2700 halálos áldozatot követelt. Az izraeli kormány hadat üzent a palesztin csoportnak, és tüzérségi és légicsapásokat indított Gáza ellen, ígérve, hogy „szétveri” a Hamászt és megöli a vezetőségét is.

A nyugati világ számos nevezetessége is az izraeli zászló színeiben világított, köztük a washingtoni Fehér Ház, a berlini Brandenburgi kapu, a párizsi Eiffel-torony és az ausztráliai Sydneyben található Operaház.

A hét elején az olasz hatóságok az izraeli zászlót és a Dávid-csillagot vetítették a római Titusz-ívre, amelyet annak a római hadvezérnek a tiszteletére építettek, aki közel 2000 évvel ezelőtt elfoglalta Jeruzsálemet és lerombolta a második templomot.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt megrémítette a figyelem eltolódása, és arra figyelmeztetett, hogy ennek „következményei lesznek” országára nézve. Ukrajna sorsa „a világ többi részének egységén múlik” – mondta a hét elején a France 2-nek adott interjúban.

Zelenszkij állítólag engedélyt kért Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöktől, hogy Jeruzsálembe látogasson, hogy „növelje a nemzetközi támogatást Izraelnek a Hamász elleni gázai ellentámadásához”.

Bejegyzés megosztása