Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a közel-keleti válság, amelyet a Hamász palesztin fegyveres csoport múlt heti, Dél-Izraelbe történ váratlan betörése váltott ki, azt bizonyítja, hogy Washington képtelen a konfliktusok megoldására.
„Úgy vélem, sokan egyetértenek velem abban, hogy ez az amerikai közel-keleti politika kudarcainak kirívó példája.”
„Megpróbálták monopolizálni a békerendezést, de sajnos nem fordítottak figyelmet arra, hogy olyan kompromisszumokat keressenek, amelyek mindkét fél számára elfogadhatóak” – fejtette ki kedden az orosz államfő.
Ehelyett Washington nyomást gyakorolt mindkét félre, hogy megpróbálja rájuk erőltetni a saját megoldásait – tette hozzá.
Az USA „soha nem vette figyelembe a palesztin nép alapvető érdekeit” – állította Putyin.
Ezek az érdekek elsősorban egy független palesztin nemzetállam létrehozását foglalják magukban, ahogyan azt az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai körvonalazzák – jegyezte meg.
Putyin a Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnökkel Moszkvában folytatott megbeszélésén tette a megjegyzéseket. Az orosz elnök elmondta, hogy szerinte a két ország egységes abban, hogy az izraeli-palesztin konfliktus mindkét oldala által a polgári lakosságnak okozott károk minimalizálását helyezi előtérbe.

Más magas rangú orosz tisztségviselők, köztük Szergej Lavrov külügyminiszter korábban az Egyesült Államokat okolta a kiújult ellenségeskedésekért. A vezető orosz diplomata hétfőn azt javasolta, hogy a közel-keleti közvetítők úgynevezett kvartettjének – amelynek tagjai az Egyesült Államok, Oroszország, az EU és az ENSZ – vezető szerepet kellene vállalnia a béketárgyalásokban. Szerinte az Egyesült Államok háttérbe szorította ezt a mechanizmust, hogy a saját hasznára „monopolizálja” a folyamatot.