Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a szovjet vezetés hibázott, amikor tankokat küldött Budapestre és Prágába. Erről a Vlagyivosztokban zajló Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén beszélt, amelynek leirata a Kreml honlapján is elérhető.
A témával kapcsolatos kérdés azután érkezett, hogy az orosz elnök azt mondta, hogy Oroszország nem folytat neokolonialista politikát: mi van azokkal, akik nem így gondolják? Ezek például a balti államok, Csehország és Magyarország, akik azt mondják, hogy Oroszország gyarmatosítóként viselkedett, amikor például tankokat vitt be Prágába vagy Budapestre.
Régóta elismerjük, hogy a Szovjetunió politikájának ez a része helytelen volt, és csak feszült kapcsolatokhoz vezetett. A külpolitika területén nem lehet olyasmit tenni, ami egyértelműen ellentétes más nemzetek érdekeivel, ennyi az egész – válaszolta Putyin.
De erre a gereblyére, ha már gereblyéről beszélünk, ma a vezető nyugati országok, mindenekelőtt az Egyesült Államok lépnek rá – tette hozzá.
Összetörik mind a szövetségeseiket, mind az úgynevezett partnereiket, nincsenek barátaik, csak érdekeik vannak. Ez a jól ismert brit formula folytatása – mondta az orosz elnök.