Dmitrij Medvegyev elnök találkozott az Orosz Tudományos Akadémia tagjaival. A beszélgetés témája alapvetően az éghajlat felmelegedése volt, miután az államfő részt vesz a témával foglalkozó koppenhágai konferencián. A Kommerszant írja, hogy az elnök kétségeit fejezte ki a globális felmelegedés dramatizmusát illetően, és ebben támogatta őt Nyikolaj Laverov akadémikus, az Akadémia alelnöke. Laverov gyakorlatilag arra hívta fel az államfőt, hogy a koppenhágai csúcson „mérlegelje a pozíciót” és ne vállaljon „súlyos kötelezettségeket”, csak olyanokat, amelyek hasznosak lehetnek az ország fejlődése szempontjából. „Nincs szükség a pánikra és a szélsőségekre. Azon kell lennünk, hogy megoldjuk gazdasági problémáinkat”-mondta egyetértően Dmitrij Medvegyev. „A negatív következmények túlértékelése a problémák kommercializálását jelenti” –folytatta Laverov.
A Novije Izvesztyija rámutat, hogy az elnök, miután meghallgatta a tudományos közösség képviselőit, kijelentette, hogy most már idézheti az Akadémián elhangzottakat a koppenhágai konferencián. Ezzel saját téziseit is megerősíti. A klíma ütőkártya lett korunkban-emlékeztetett Medvegyev, amikor elmondta, hogy a kérdés húsz perces megvitatása érdekében egyes vezetők 10-15 órás repülőúttal érkeztek Szingapúrba. „Mindebben érezhető a pénz íze. Másképp nem foglalkoztak volna ilyen hevesen ezzel a dologgal”- mondta az orosz államfő.
Időközben, a koppenhágai fórum vitáinak kudarca mellett folytatódik a globális felmelegedéssel kapcsolatos manipulációk vitája. A „Klíma-gate” most már Oroszországot is érinti-írja a Kommerszant.- A Gazdasági Elemző Intézet jelentést tett közzé, amelyben utalnak arra, hogy nem zárható ki a manipuláció Oroszország éghajlatának adatait illetően a brit Hadley-központ részéről. A jelentésben rámutatnak, hogy Oroszországban kiterjedt meteorológiai hálózat van, amely lehetővé teszi az ország területe túlnyomó többségének meteorológiai megfigyelését. A Hadley-központ viszont csak az oroszországi meteorológiai állomások 25 százalékainak adatait használta fel, és a számításokból kikerült ország területének több mint negyven százaléka. „Nem azért, mert ott nincsenek meteorológiai állomások, hanem valamilyen más okok miatt.” Azok az állomások, amelyeknek az adatai kimaradtak, elég gyakran jelentették, hogy nincs jelentős felmelegedés.
A Rosszijszkaja Gazeta megemlíti, hogy az elnök az Akadémián tartott találkozón szólt a tudomány területén dolgozók életkori összetételéről is, a fiatalok szerepéről a tudományos életben. Igazi csapás Oroszország számára a „szürkeállomány” kivándorlása. Ez ellen nem lehet harcolni, csak úgy, ha a fiatal tudósok támogatást kapnak-mondta az elnök. „Ha a tudomány fejlődéséről, a fiatal tudósgárda támogatásáról beszélünk, akkor beszélni kell a szociális szféráról”- mondta az elnök, aki a legnagyobb problémának a lakáshelyzetet mondta. De ez nemcsak a tudomány területén dolgozóknál éles, hanem más szakembereknél is. „A fiatalok a tudományban egyedi jelenséget képviselnek, ezért van szükség a rendszeres munkára.”
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)
Medvegyev a globális felmelegedésről tárgyalt az Orosz Tudományos Akadémia tagjaival
Bejegyzés megosztása
Nincs hozzászólás