Lehetséges, hogy Oroszország és az Egyesült Államok már ezen a héten befejezik a tárgyalásokat a stratégiai támadó fegyverekre vonatkozó új Szerződésről – feltételezik moszkvai források. Az „Interfax” hírügynökség által megkérdezett több oroszországi szakértő annak a véleménynek adott hangot, hogy az orosz-amerikai genfi tárgyalások célegyenesbe jutottak, és minden valószínűség szerint a most kezdődött hét végén valamelyik európai fővárosban várható a Szerződés aláírása. Ugyanakkor hivatalosan még nem erősítették meg ezt az információt.
A múlt pénteken az orosz külügyminisztériumban közölték az újságírókkal, hogy Oroszország és az Egyesült Államok Genfben ezen a héten folytatja a tárgyalásokat a stratégiai támadó fegyverekre vonatkozó Szerződésről. A tárgyalások eredményeképpen egy dokumentumnak kell létrejönnie, amely felváltja a stratégiai támadó fegyverekre vonatkozó korábbi Szerződést, amelynek hatálya 2009. december 5-én lejárt. Moszkvában és Washingtonban többször is hangsúlyozták, hogy még az idén le kell zárni a Szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokat. Amint a www.lenta.ru –nak adott interjúban nyilatkozta Pavel Zolotarjov, az USA és Kanada Intézetének igazgatóhelyettese, azoknak az optimizmusa, akik azt állítják, hogy a Szerződést a közeljövőben mégis aláírják, mindenekelőtt a két ország elnökének politikai akaratára épül.
Teljes joggal gondolhatjuk, hogy mindkét részről megvan az egyetértés és az aggodalmak tiszteletben tartása. Úgy tűnik, hogy maradt még néhány megoldatlan kérdés, főképpen a hordozók számának csökkentésére vonatkozóan. Méghozzá a számokat minden valószínűség szerint sikerült a lehetséges maximumig közelíteni egymáshoz. Úgy néz ki, hogy vannak kérdések a telemetriával és talán az ellenőrzések mennyiségével kapcsolatban is. Ezekre a kérdésekre vonatkozóan már inkább politikai döntésre van szükség. És ez kétségtelenül meg is lesz. De a legfontosabb az elnökök politikai akaratán kívül annak a megértése mindkét részről, hogy erre a Szerződésre szükség van. Éspedig nemcsak Oroszországnak és az Egyesült Államoknak, hanem a nukleáris fegyverek terjedésével szembeni ellenállás egész rendszerének. Az atomsorompó Szerződés teljesítését tárgyaló jövő évi konferencia erőteljes ösztönző ahhoz, hogy minél hamarább aláírják ezt a Szerződést. És így megmutassák az egész világnak, hogy Oroszország és az Egyesült Államok a nukleáris fegyvertárak következetes csökkentésének irányába halad – hangsúlyozta az orosz tudós.
Nincs kizárva, hogy Dmitrij Medvegyev és Barack Obama az ENSZ klímaváltozási konferenciájára, december 18-ára tervezett koppenhágai találkozójára teljes egészében elkészül a stratégiai támadó fegyverekre vonatkozó Szerződés.
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)