A moldovai kormány azt tervezi, hogy hamarosan újra a tárgyalásokat kezdeményez Oroszországgal egy 150 millió dolláros hitellel kapcsolatban – közölte az ország miniszerelnök helyettes és gazdasági minisztere Valeriu Lazar egy sajtótájékoztatón. A miniszter elmondása szerint Oroszország már a 2009-es költségvetésben jóváhagyta a 150 millió dolláros hitelt, de Moldova korábban úgy döntött, hogy mégsem tart igényt a kölcsönre.
Lazar szerint a tárgyalások már a jövő héten elkezdődhetnek, amikor a kormány befejezi a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amellyel szintén kölcsönről egyeztetnek.
Moldova a hitelt várhatóan infrastrukturális beruházásokra fordítja majd. A miniszter nem nevezett meg konkrét projekteket vagy célokat, de annyit elárul, hogy bővíteni szeretnék az ország villamosenergia-kapacitás. Moldova jelenleg az energia fogyasztásának 10-20%-át tudja fedezni saját forrásból, a hiányzó részt pedig importból szerzik.