Szergej Szobjanyin kapta a legtöbb voksot a szavazóurnát elhagyók körében készített közvélemény-kutatás szerint a vasárnap tartott moszkvai főpolgármester-választáson, amelyen a részvételi arány a 30 százalékot sem érte el. A szavazóhelyiségből kilépők által elmondottak alapján készített egyik összesítés szerint Szobjanyin, Moszkva jelenlegi megbízott főpolgármestere a voksok 56 százalékával vezet. Legnagyobb ellenfele, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus 29 százalékot ért el a Kremlhez közeli politológus Gleb Pavlovszkij nevéhez köthető kutatóintézet adatai alapján.
A szakértő úgy véli, kicsi a valószínűsége annak, hogy lesz második forduló a moszkvai választáson. A Közvélemény Alapítvány (FOM) felmérése 52,5 százalékos győzelmet jósol Szergej Szobjanyinnak, míg Navalnijnak 29,1 százaléknyi szavazatot. Ennek ellenére az orosz elnök kérlelhetetlen ellenfeleként ismertté vált ellenzéki politikus már bejelentette, hogy készül a választás második fordulójára.
Az őt támogató RPR-Parnasz ellenzéki párt kampánystábjának számításai szerint ugyanis Navalnij a voksok 35,6 százalékát kapta, míg Szergej Szobjanyin a szavazatok 46 százalékát nyerte el. Az első hivatalos adatokat később közli a moszkvai választási bizottság. A testület adatai szerint az orosz fővárosban a szavazásra jogosultaknak mindössze körülbelül 27 százaléka vett részt a választáson.
Valentyin Gorbunov, a moszkvai választási bizottság elnöke szerint túl korai volt szeptember elejére tenni a szavazást, ugyanis az orosz főváros lakóinak többsége, de az ország valamennyi régiójában élők többsége ilyenkor még a nyaralójában tölti az időt. Az egységes szavazónapon Oroszország 10 régiójában tartottak kormányzóválasztást, 16 régióban pedig a helyi parlamenti képviselőkre voksoltak az arra jogosult állampolgárok.
Átlagosan mintegy 30 százalékos volt a szavazók részvételi aránya, ami jócskán elmarad a tavalyi elnökválasztáson és a 2011 decemberi parlamenti választásokon tapasztaltaktól. Dagesztánban és Ingusföldön nem volt közvetlen szavazás, a helyi törvényhozás a Vlagyimir Putyin államfő által jelöltek közül választott. Mindkét észak-kaukázusi köztársaságban az eddig megbízott elnök kapta a legtöbb szavazatot. Ingusföldön Junusz-Bek Jevkurov, Dagesztánban Ramazan Abdulatyipov lett a köztársasági elnök.