A Szuhoj Polgári Repülőgépgyártó vállalat április 19-én kedden szállította első új SuperJet 100 típusú utasszállító repülőgépet az örmény Armavia légitársaságnak. Jereván nemzetközi repülőterén ünnepélyes keretek között adták át a Jurij Gagarinra keresztelt gépet. A légitársaság és az orosz cég még 2007 szeptemberében kötötte meg a szerződést a gépvásárlásról.
A tervek szerint az új SuperJet az örmény főváros és Moszkva, Szentpétervár és Szocsi között közlekedik majd. A gép első menetrend szerinti repülése várhatóan április 20-án szerdán lesz, amikor Moszkvába indul. Az orosz-repülőgépipar legújabb fejlesztésére nagy a nemzetközi érdeklődés. Több légitársaság is leadta már megrendelését az orosz cégnek.
Még 2009-ben a Malév is erősen érdeklődött az új utasszállító iránt, azonban a két cég között nem jött létre megállapodás. A magyar légitársaság 30 Szuhoj Superjet 100-as típusú repülőgép vásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot. A beszerzés összértéke meghaladja az egy milliárd dollárt, amely igen jelentős összegnek számít a nehéz gazdasági körülmények között működő Malév számára. A Superjet International vezérigazgatója Alessandro Franzoni akkor elmondta, hogy a magyar cég lehet az új orosz repülőgép bevezető légitársasága.
