Először az orosz külügyminisztérium szólította fel a koalíciós erőket, hogy szüntessék be a válogatás nélküli erőszak alkalmazását Líbiában. Később Vlagyimir Putyin orosz kormányfő elmondta, hogy „keresztes hadjáratokra” mozgósító „középkori felhívásra” emlékezteti a Líbia elleni ENSZ-határozat. Vuk Jeremic szerb külügyminiszter kijelentette, hogy Szerbia a nemzetközi közösség felelős tagjaként támogatja az ENSZ BT Líbiával kapcsolatos döntését, ugyanakkor támogatja Líbia szuverenitását és területi egységét is.
Szerbiában és Montenegróban közel 40 ezren jelentkeztek a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató közösségi honlapokon, és követelték „az agresszió” leállítását. Szerbiát és az akkor vele államszövetséget alkotó Montenegrót 78 napon át bombázta 1999-ben a NATO légiereje.
Öt országból – az Egyesült Államokból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Kanadából és Olaszországból – álló katonai koalíció szombaton indította el a támadást Líbia ellen. Ezzel megkezdődött a líbiai repüléstilalmi övezet létrehozását célzó Odyssey Dawn (Hajnali odisszea) kódnevű művelet, amelyre az ENSZ adott felhatalmazást az észak-afrikai arab országban a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők és a kormányellenes lázadók között kirobbant harcok miatt, a polgári lakosság védelme érdekében.