Donald Trump úgy véli, hogy a szír elnök Oroszországgal és Iránnal együtt eredményesen harcol az Iszlám Állam (IÁ) ellen, Hillary Clinton kifejtette, nem küldene amerikai szárazföldi csapatokat szír földre.
A vasárnap esti, második tévévitájukban a republikánus elnökjelölt kifejtette, hogy ugyan egyáltalán nem szereti Bassár el-Aszad szír elnököt, de Aszad Oroszországgal és Iránnal összefogva legalább eredményesen harcol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Trump leszögezte: nem ért egyet alelnökjelöltje, Mike Pence álláspontjával, aki szerint Oroszország agresszív politikát folytat Szíriában.
Oroszország és Irán azért játszhat ilyen szerepet a térségben, mert Amerika gyönge – állította Trump. Amikor a műsorvezető arról faggatta, mit tenne elnökként, azzal válaszolt, hogy vannak katonai tanácsadói, állandóan tanácskozik velük erről.
Arra a kérdésre, miben különbözne az Iszlám Állam (IÁ) elleni harca Barack Obama elnök eddigi politikájától, Hillary Clinton kifejtette, reméli, hogy az IÁ-t kiszorítják Irakból még mielőtt ő az elnöki székbe kerül. Hozzátette ugyanakkor, hogy mindenekelőtt Abu Bakr al-Bagdadit, az IÁ vezetőjét venné célba, és megfontolná a kurdok felfegyverzését Irakban. MTI