2022, augusztus 20.
20.5 C
Budapest
16.3 C
Moszkva
Array

250 féle bor az ungvári bor- és mézfesztiválon

KárpátaljaTöbb, mint 250 féle bort kóstolhatnak meg a látogatók Ungváron április 28. és május 2. között a Bor- és mézfesztiválon. Idén 37 hitelesített borászat vesz részt az eseményen, Kárpátalja majdnem minden járásából – írja az uzhgorod.in. A fesztiválhoz jóelőre elkezdték a készülődést. Rekordszámú, 257 bormintát terjesztettek a zsűri elé egy hónappal az esemény megrendezése előtt. Tavaly ez a szám még csak 195 volt. Három kategóriában vizsgálták a borokat – vörös, fehér és desszertborok voltak a résztvevők. Az értékelésen egy Ukrajna-szerte ismert kijevi sommelier is részt vett. Ebben az évben, mint azt Alekszandr Kovács, a fesztivál társ-szervezője, a Kárpátaljai magán szőlészetek és borászatok szövetségének elnöke elmonta, jobb lett a minőség és a palettán lévő borok száma is nőtt. A legtöbb résztvevő a Munkácsi és a Beregszászi járásokból érkezett előbbiből 17, utóbbiból 13 borászat képviselteti magát. A vizsgálóbizottság 15 bort tüntetett ki arany-, 26-ot ezüst- és 44-et bronzéremmel. Két mintát utasítottak el.

A díjazottak között nincsenek hibrid fajták, csak európai, vagy kevert borok. A hibridek száma meredeken esett, mely Alekszandr kovács szavai szerint a bor minőségének jelentős javulását jelzi.

A 15 aranyérmes bor közül mindössze három desszertbor, és egy félédes, a többi száraz. A fesztiválon 50 ritka fajta képviselteti magát. A “Fekete herceg” és a “Fehér hercegnő”, a “Nap a pohárban”, a “Pikk dáma”, a “Kozmikus”, vagy épp a “Zsuzsika te édes” is kóstolható lesz a fesztivál alkalmával.

Ha a látogatók kételkednének bármelyik borban, vagy a borász rosszhiszeműségét feltételeznék, el lehet kérni a termék számát és össze lehet azt hasonlítani a benyújtott mintával. A szervezők szerint ez nem a borászok terrorja, de bármelyiket ellenőrizhetik a helyszínen.

Forrás: Kárpát-Tur.net

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán nacionalista Kraken egység kivégzett 100 ukrán katonát

Mintegy 100 ukrán katonát végeztek ki a "Kraken" ezred nacionalista harcosai, mert elhagyták állásaikat - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteki napi tájékoztatóján. Miután az...

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...