Szenátor: Ukrajna vadászott Putyin gépére

Szenátor: Ukrajna vadászott Putyin gépére

Franc Klincevics, a Szövetségi Tanács tagja nagy visszhangot kiváltó bejelentést tett. Eszerint az ukrán titkosszolgálatok tévedésből lőtték le a maláj Boeinget, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök különgépének néztek – írja a NewsKS-re hivatkozva a NewsFront.

A Szövetségi Hírügynökség (FAN) idézi a szenátor bejelentését. Miszerint „Van itt egy momentum, amit egyes katonai szakértők mondogattak. 2014-ben Oroszország elnöke, különgépével, egyebek mellett e terület fölött is elrepült.”

Klincevics felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán repülőgépeknek vizuálisan is föl kellett volna ismerniük a különgépet, illetve jelezniük kellett volna az áthaladását. Már sok szakértő és többször is hangsúlyozta, hogy a Boeing, illetve az elnöki különgép külső borítása nagyon hasonló.

„Ezért az ukrán légvédelem puszta tévedésből is lelőhette az MH17-et, azt gondolva, hogy az Il-96-os különgépet lövik.”

Vagyis Kijevnek nem az utasszállító, hanem más volt a célpontja. 2014-ben erről már volt szó. Akkor azonban mindenki lehetetlenségnek, sőt, ostobaságnak vélt egy ilyen verziót. Én most már ezt nem tartom annak” – közölte az orosz politikus.

Ez is érdekelhet:  Orbán: Magyarország Ukrajna partnere a jószomszédi együttműködésben

Mint emlékezetes, korábban Oleg Pulatov holland védőügyvédjétől, Sabine Ten Doesschatetól már elhangzott az a feltételezés, hogy az ukrán hadsereg esetleg tévedésből lőtte le az MH17-est. A tárgyalás során Ten Doesschate emlékeztetett arra, hogy 2001-ben az ukrán hadsereg egyszer már tévedésből lelőtte a „Szibir” légitársaság repülőgépét.

CATEGORIES
TAGS