Snowden lakhatási engedélye meghosszabbítását kéri Oroszországtól

Snowden lakhatási engedélye meghosszabbítását kéri Oroszországtól

Lakhatási engedélyének hároméves meghosszabbítását kérte az orosz hatóságoktól Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus.

Ezt csütörtökön Anatolij Kucserena, Snowden ügyvédje mondta el Moszkvában az orosz sajtónak.
“A bevándorlási szervekhez benyújtottuk az iratokat az áprilisban lejáró lakhatási engedély meghosszabbításához” – nyilatkozott a jogász.

Közölte, hogy ügyfelével együtt megértéssel viszonyulnak majd ahhoz, ha a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az idegenrendészet nem tud azonnal megoldani néhány kérést.

Edward Snowden 2013-ban hozott nyilvánosságra szigorúan titkos dokumentumokat arról, hogy az NSA tömeges adatgyűjtést folytatott, és lehallgatóprogramokkal figyelte amerikai állampolgárok, valamint külföldi vezetők, köztük európai szövetséges országok politikusainak kommunikációját.

Snowden Honkong érintésével Oroszországba menekült akkor, aminek következtében erősen lehűlt Moszkva és Washington viszonya. Hazatérése és bírósági tárgyalása esetén harminc évig terjedő börtönbüntetés várhat rá, az 1917-es kémtörvény értelmében.

Ez is érdekelhet:  Kreml: a rosszhiszemű konkurencia megnyilvánulása az orosz vezetékkel szembeni amerikai szankciófenyegetés

Az egykor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) alkalmazásában is állt informatikus 2013-ban, az orosz fővárosba történt érkezését követően 40 napot töltött el a seremetyjevói repülőtér várótermében, amíg meg nem kapta a menedékjogot az orosz hatóságoktól. Azóta Oroszországban él.

Az amerikai igazságügyi minisztérium tavaly elperelte tőle a Permanent Record (Állandó Nyilvántartás) című önéletrajzi könyvének bevételét. A tárca szerint Snowden megjelenése előtt nem mutatta be a szöveget az amerikai hírszerző szerveknek, és ezzel megsértette a CIA-vel és a az NSA-vel aláírt korábbi titoktartási megállapodását.

Snowden az elmúlt évek során megpróbált más országoktól, köztük Franciaországtól is menedékjogot kérni.

CATEGORIES
TAGS