Észbe kaptak Brüsszelben? Az EU orvoscsoportot küldött Olaszországba

Észbe kaptak Brüsszelben? Az EU orvoscsoportot küldött Olaszországba

Az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusán keresztül Romániából és Norvégiából érkezett orvosok és ápolók csoportját helyezte át a koronavírus-járvány által leginkább érintett olaszországi Milánóba és Bergamóba, hogy segítsék a járvány elleni küzdelemben részt vevő olasz orvosokat – jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos Brüsszelben, online sajtótájékoztatóján kedden.

Ausztria emellett több mint háromezer liter fertőtlenítőszert ajánlott fel Olaszországnak.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: azok az ápolók és orvosok, akik elhagyták otthonaikat, hogy más tagállamban tevékenykedő kollégáiknak segítsenek, az “európai szolidaritás valódi arcai”. Az uniós bizottság mindent megtesz, hogy segítse Olaszországot és valamennyi tagállamot a szükséghelyzetben – tette hozzá.

Lenarcic tájékoztatójában kiemelte, hogy az EU vészhelyzeti reagálási koordinációs központja a nap 24 órájában, az összes tagállammal együttműködik annak biztosítására, hogy a segítség oda kerüljön, ahol leginkább szükség van rá.

Ez is érdekelhet:  Jövő héten bejegyzik az első orosz vakcinát


Közölte, hogy Olaszország kérte a földmegfigyelő műholdakról származó adatokat szolgáltató, Kopernikusz nevű uniós rendszer adatainak továbbítását az egészségügyi létesítmények környéke, valamint a közterületek ellenőrzése céljából.


A szlovén biztos elmondta azt is, az EU a koronavírusra való reagálás központi elemének tekinti a nemzetközi együttműködést

CATEGORIES
TAGS