Putyin: Moszkva kész a Washingtonnal való együttműködési megállapodásra az OPEC+ keretében

Putyin: Moszkva kész a Washingtonnal való együttműködési megállapodásra az OPEC+ keretében

Oroszország kész a megállapodásra az OPEC+ (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete – OPEC; plusz a vele szövetséges nagy olajexportáló országok) mechanizmusán belül, illetve az Egyesült Államokkal való együttműködésre az olajpiaci helyzet kiegyensúlyozása és a kitermelés csökkentése érdekében – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz kormány és az olajipar képviselőinek részvételével megtartott videokonferencián.

Úgy vélekedett, hogy egy napi, mintegy 10 millió hordónyi csökkentésről lehetne szó a krízis előtti, az első negyedévi szintről. Célként a mintegy 40 dolláros olajárat nevezte meg, amellyel az orosz költségvetés számolt.

“Oroszország nélkülözhetetlennek tartja az erőfeszítések egyesítését” – hangoztatta Putyin.

Mint mondta, nem Moszkva, hanem Rijád kezdeményezte az OPEC+ megállapodás megszűntetését, hogy megszabaduljon a palaolajat kitermelő piaci konkurenseitől. Közölte, hogy Oroszország “szoros kapcsolatban áll” Szaúd-Arábiával az olajpiaci helyzet ügyében és emlékeztetett rá, hogy a témáról nemrégiben eszmecserét folytatott Donald Trump amerikai elnökkel.

Ez is érdekelhet:  Videó: amerikai vadászgép közelített meg egy iráni utasszállítót - többen megsérültek

“Mindnyájunkat nyugtalanít a kialakul helyzet, mindenki érdekelt az együttes, és hangsúlyozom, az összehangolt fellépésben a piac hosszú távú stabilitása érdekében” – mondta.

CATEGORIES
TAGS