Moszkvát aggasztja a NATO nagyszabású európai hadgyakorlata, a válasz sem marad el

Moszkvát aggasztja a NATO nagyszabású európai hadgyakorlata, a válasz sem marad el

Oroszországot nagyon aggasztja az erőteljes amerikai katona részvétellel megtartandó Defender Europe 2020 hadgyakorlat, amelyre azonban úgy fog reagálni, hogy ne teremtsen fölösleges kockázatokat – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszijszkaja Gazeta című lapnak nyilatkozva.

Az orosz diplomáciai tárca honlapján kedden közölt interjúban Lavrov rámutatott, hogy az áprilisban és májusban megrendezendő hadgyakorlatra a tervek szerint a már Európába állomásozó egységekhez több mint 30 ezer egységnyi amerikai haditechnikát és 20 ezer amerikai katonát dobnak át – írja az MTI.

“Összességében több mint 40 ezer ember vesz rész ezen a hadgyakorlaton Értelemszerűen reagálni fogunk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a folyamatokat, amelyek nagyon erős aggályokat keltenek, de úgy fogunk reagálni, hogy ne teremtsünk szükségtelen kockázatokat” – mondta a tárcavezető.

Rámutatott arra, hogy a hivatalos bejelentés szerint amerikai hadgyakorlat készül, amelyre meghívták a NATO-szövetségeseket is.

“Ennek egyik lehetséges oka, hogy az amerikaiak számára lényegesen egyszerűbb a saját utasításaik szerint maguknak megtervezni és végrehajtani mindent , úgy hogy még jelképesen se kösse meg őket a NATO-fegyelem. Noha az Egyesült Államok európai erőinek parancsnoka egy személyben a NATO európai erőnek főparancsnoka is” – nyilatkozott Lavrov.

A miniszter “abszolút indokolatlannak” nevezte a hadgyakorlatot, amelynek szervezőit azzal vádolta meg, hogy tovább kívánják növelni a feszültséget a térségben. Felhívta figyelmet arra, hogy az ellenlépéseit Oroszország a saját területén kívánja fonatosítani, mint ahogy a saját területén tárolja nukleáris fegyvereit is, ellentétben az Egyesült Államokkal.

Ez is érdekelhet:  Varsó kérésére növelik meg az amerikai katonák létszámát Lengyelországban

A Németország és Lengyelország területén megtartandó Defender Europe 2020 gyakorlaton 18 állam vesz majd részt.

CATEGORIES
TAGS