Putyin: Kína orosz segítséget kap a rakétatámadásra figyelmeztető rendszer kifejlesztéséhez

Putyin: Kína orosz segítséget kap a rakétatámadásra figyelmeztető rendszer kifejlesztéséhez

Oroszország segítséget nyújt Kínának egy rakétatámadásra figyelmeztető rendszer kifejlesztésében – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtöki tanácskozásán.

“Ez nagyon-nagyon komoly ügy, amely alapvetően megnöveli a Kínai Népköztársaság védelmi képességeit” – mondta.

Rámutatott, hogy ilyen rendszerrel jelenleg csak Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik. Hangot adott véleményének miszerint hogy Kínát feltartóztatni “fogalmilag lehetetlen”, valamint “destruktív és káros”, és aki ezzel kísérletezik az önmagának okoz kárt. Meglátása szerint ehelyett közös biztonsági rendszert kell kialakítani.

Áttérve a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris rakéták betiltásáról szóló INF-egyezmény témájára Putyin azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a paktumot ázsiai érdekei miatt, nem pedig azért mondta fel, mert Moszkva megszegte azt. Érvelése szerint ezt támasztja alá, hogy Washington ilyen eszközöket elsőként Ázsiában tervez telepíteni.

Ezt rossz lépésnek minősítette a várható tükörintézkedések miatt, de kifejezte reményét, hogy a kérdést még sikerül rendezni, mert az Egyesült Államok nem hozta meg a végső döntést. Putyin azt hangoztatta, hogy Washington nem volt őszinte, amikor azt állította, hogy a Romániába telepített és a hamarosan Lengyelországba is telepítendő Aegis rakétavédelmi rendszerek nem használhatók fel közepes hatótávolságú eszközök indítására, amikor éppen egy ilyen komplexum indítóállásaiból lőttek ki ilyen tesztrakétákat nem sokkal az INF-egyezmény felmondása után.

Kép: Kreml

Mint mondta, az a tény, hogy az első kísérletek ilyen röviddel a szerződésből való kilépés után megtörténtek, azt bizonyítják, hogy már évek óta folyt ezeknek az eszközöknek a fejlesztése.

Ez is érdekelhet:  Olajat szállított Kínába a sarkvidéki tengeri útvonalon a Gazprom Neft

Putyin nehezményezte, hogy az Egyesült Államok és az európai országok, “mintha megsüketültek volna”, mindeddig nem reagáltak arra az a többször is elhangzott kezdeményezésére, amelynek értelmében Oroszország kifejleszt ugyan, de mindaddig nem telepít közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákat a világ régióiba, amíg ott meg nem jelennek az ilyen osztályú amerikai eszközök.

Az orosz elnök ismételten kifejezte készségét az Egyesült Államokkal együttműködésre annak ellenére is, hogy ott – mint mondta – “szélsőséges formát öltött a belpolitikai küzdelem”.

CATEGORIES
TAGS