Oroszország hírei

Kirill pátriárka: az orosz ortodox egyház három templomot épít naponta

337

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Átlagosan három templomot épít fel naponta az orosz ortodox egyház – jelentette ki az egyházfő, Kirill pátriárka a strasbourgi Mindenszentek ortodox szentély és kulturális központ vasárnapi felszentelése alkalmából az Interfax hírügynökség beszámolója szerint.

- Hirdetés -

“Átlagosan három templomot építünk fel naponta. Nem tévedek, 24 óra alatt. 30 ezer templomot tíz év alatt” – mondta a gyülekezetnek.

“Nem azért van ez, mert olyan sok a pénzünk, hogy nem tudjuk mire költeni. Népünk, amely megélte az ateizmus éveit, az eszével és szívével megértette, hogy Isten nélkül semmi sem sikerül” – tette hozzá.

Kirill kifejezte reményét, hogy az új templom az ortodox és a katolikus hívők együttműködésének és párbeszédének újabb helyszíne lesz “a szekularizálódó civilizáció körülményei közepette”.

- Hirdetés -

A 300 hívő befogadására alkalmas Mindenszentek lelki és kulturális plébániaközpontot, amely az első ortodox templom a francia nagyvárosban, 2015-ben magánadományokból kezdték építeni.

A telek bérletét 2013-tól 99 évre kapta meg az orosz ortodox közösség. A gyülekezet szertartásait a templom 2017 nyarán történt birtokba vételéig egy évtizeden át egy imaházzá alakított, bérelt garázsban tartották.

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Ez is érdekelhet