Oroszország hírei

Áder János részvétét fejezte ki a moszkvai kényszerleszállás áldozatai hozzátartozóinak

219

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a vasárnapi, moszkvai repülőgép-szerencsétlenségben elhunytak rokonainak, hozzátartozóinak a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek küldött részvéttáviratában.

- Hirdetés -

“Mély megrendüléssel értesültem arról a Moszkvában tegnap történt súlyos repülőgép-szerencsétlenségről, amelynek következtében számosan életüket vesztették” – olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott részvéttáviratban.

Áder János az egész magyar nép nevében őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak. Osztozunk fájdalmukban, és szívből együttérzünk a sebesültekkel és a traumát átélt utasokkal is, akiknek mielőbbi teljes testi és lelki felgyógyulást kívánunk – írta az államfő. Hozzátette: “lélekben mi is ott állunk Oroszország népe mellett”.

Az Aeroflot SSJ-100-as utasszállító gépének vasárnapi, moszkvai kényszerleszállása során negyvenegy ember halt meg. Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután.

- Hirdetés -

A szerencsétlenséget 37-en élték túl. MTI

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Ez is érdekelhet