Oroszország hírei

Lavrov: Moszkva elmagyarázta Washingtonnak, miért vannak orosz katonák Venezuelában

1 431

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Moszkva elmagyarázta Washingtonnak, hogy miért vannak orosz katonák Venezuelában – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.

- Hirdetés -

“Az orosz külügyminisztérium már kommentálta ezt az ügyet. Nagyjából ugyanolyan módon, de udvariasabb formában válaszoltunk arra a telefonhívásra, amelyet Michael Pompeo amerikai külügyminisztertől kaptam” – mondta a tárcavezető.

“Elmagyaráztuk, hogy mit csinálnak Venezuelában katonáink, akik abszolút legitim és törvényes alapon szolgálják ki azt a technikát, amelyet a kormányközi megállapodás keretében szállítottunk le, amelyet a venezuelai parlament ratifikált és amely abszolút összhangban áll Venezuela alkotmányával” – hangoztatta Lavrov.

Marija Zaharova külügyi szóvivő kedden azt mondta, hogy az orosz katonák a kétoldalú haditechnikai együttműködésről 2001-ben megkötött kormányközi megállapodásnak és a venezuelai alaptörvénynek megfelelő módon tartózkodnak a dél-amerikai országban. Először múlt hétvégén jelentek meg sajtóértesülések arról, hogy Moszkva egy An-124-es és egy Il-62-es szállítógépet küldött Caracasban, fedélzetén mintegy száz katonával és 35 tonna rakománnyal.

- Hirdetés -

A dél-amerikai ország körüli feszültség az elmúlt napokban továbbfokozódott azt követően, hogy az amerikai külügyminisztérium hétfőn közölte: Pompeo felhívta Lavrovot és arra figyelmeztette, hogy Washington nem marad tétlen, ha Moszkva nem tanúsít konstruktív magatartást a venezuelai válságban, és tovább támogatja “Nicolás Maduro (elnök) törvénytelen rezsimjét”.

Donald Trump amerikai elnök szerdán felszólította Oroszországot: vonja ki csapatait Venezuelából. Mint mondta, minden lehetőség nyitva áll ennek a célnak az elérése érdekében.

Lavrov a vasárnap sugárzott nyilatkozatában sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikai diplomácia eszköztárából az ultimátumok és az azokat követő szankciók kivételével szerinte az összes többi eszköz “eltűnt”. Az orosz diplomácia vezetője így kommentálta Pompeo állásfoglalását, amely szerint a NATO-tagállamoknak közösen kell fellépniük Oroszországgal szemben Ukrajna ügyében.

Elismerte, hogy Pompeo “meglehetősen korrektül” tárgyal, amikor telefonon beszél vele, noha egyértelmű, hogy a felek a legtöbb kérdésben nem értenek egyet. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy egy külügyminiszternek diplomáciai megoldást kell keresnie a problémákra.

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Ez is érdekelhet