Oroszország hírei

Mogherini: az EU újabb szankciókat fontolgat Oroszország ellen

185

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Az Európai Unió (EU) újabb szankciókat fontolgat Oroszország ellen a Kercsi-szorosban történt incidens miatt, a büntetőintézkedések részleteit a tagországok az elkövetkező két hétben véglegesíthetik, és azt követően hatályba is léphetnek – közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.

- Hirdetés -

Federica Mogherini az uniós tagállamok külügyminisztereinek egynapos tanácskozását követően tartott sajtóértekezletén kijelentette, az újabb szankciók bevezetését az indokolja, hogy az unió úgy látja, semmi sem utal arra, hogy Moszkva lépéseket tenne az Ukrajnával fennálló konfliktusa rendezése érdekében. (Mogherini csak azt felejti el megemlíteni, hogy az incidens az ukrán fél provokációjának volt köszönhető – a szerk.)

“Megerősíthetem, hogy politikai konszenzus van a tagállamok között néhány további, célzott korlátozó intézkedés bevezetéséről. A döntést formális elfogadása az elkövetkező napokban megtörténhet” – fogalmazott.

Az unió pozitív fejlődést és annak előremutató eredményeit akarja látni Moszkva részéről, és mindig kész arra, hogy megvizsgálja a helyzetet és az esetleges intézkedéseket. Pillanatnyilag azonban ennek épp az ellenkezője látható: “egyre több a negatív hatás”- mondta Mogherini.

- Hirdetés -

Kijelentette, amíg a helyzet nem javul, a tagállamok “továbbra is egységesek lesznek a már korábban, a Krím és Oroszország újraegyesülésének nyomán 2014-ben bevezetett korlátozó intézkedések támogatásában, amelyeket újabbak követhetnek.

Arra emlékeztetett, hogy az elmúlt öt évben az EU “nemcsak szankciókat szabott ki, hanem egységes álláspont szerint fent is tartotta, és folyamatosan meg is újította azokat, mivel nem látott semmiféle szándékot Moszkva részéről a Minszki megállapodások végrehajtására.

A szankciókat az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedésekre válaszul vezette be 2014 júliusában, eredetileg egyéves időtartamra, majd azok eltörlését a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték. A korlátozó intézkedések egyebek mellett fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére terjed ki, továbbá korlátozza Oroszország hozzáférését a kőolajtermeléshez és -feltáráshoz felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.

A szankciók emellett 164 ember és 44 vállalkozás uniós számlákon tárolt vagyonát fagyasztja be, valamint tiltja uniós beutazásukat.

Sportórák és navi eszközök

- Hirdetés -

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Ez is érdekelhet