Oroszország hírei

Oroszország drótkerítést épít a ukrán határ mentén

9

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Az orosz határőrök drótkerítést kezdtek építeni az ukrán határ mentén Luhanszk megyében – számolt be egy helyi tévécsatorna hétfőn helyszíni jelentésében. A televízió híradása szerint a drótkerítés váratlan megjelenése elégedetlenséget váltott ki az ukrán oldalon lakók körében, akik értetlenül állnak a “szomszédok” tettével szemben, hiszen eddig szabad volt a közlekedés mindkét irányból a határon át. A határ menti ukrajnai településeken élők közül sokaknak laknak rokonai az orosz oldalon, akikkel eddig gond nélkül látogathatták egymást. A tévé emlékeztetett arra, hogy az Oroszország és az Ukrajna közötti szárazföldi határ több mint kétezer kilométer hosszú.

- Hirdetés -

Az ukrán közlekedési stratégiai központ szerint az orosz fél mostani lépése kapcsolatban állhat Ukrajna európai integrációs törekvéseivel, azzal, hogy Kijev a jövő hónap végén társulási megállapodást kíván aláírni az EU-val. Ugyancsak hétfői ukrán médiajelentések szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy az ukrán és az orosz állampolgároknak útlevéllel kell közlekedniük a jövőben a két ország közötti határon. Jelenleg ugyanis még személyigazolvánnyal is átléphetik az orosz-ukrán határt. “Úgy gondolom, hogy ez teljesen rendjén való. Útlevéllel kell közlekedni, nem személyigazolvánnyal. Manapság már nem probléma útlevélhez jutni” – fogalmazott az orosz diplomácia vezetője. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte nem fog Moszkva vízumkényszert bevezetni Ukrajnával szemben.

Korábban orosz részről többször elhangzott az a fenyegetés, hogy ha Kijev aláírja a társulási megállapodást az Európai Unióval, Moszkva vízumkényszert vezet be Ukrajnával szemben. “Korábban a vízummentességről olyan esetekben tértünk át a vízumkötelezettségre, amikor közép- és kelet-európai országok váltak az Európai Unió tagjává. Ez az egyik feltétele volt a csatlakozásuknak, amit az unió támasztott a tagságra pályázókkal szemben – fűzte hozzá Lavrov.

- Hirdetés -

Sportórák és navi eszközök

- Hirdetés -

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Ez is érdekelhet