Oroszország hírei

Megkezdi az EU a tárgyalásokat a Kaszpi-tenger környéki gázvezetékrendszerről

20

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

GazTárgyalásokat kezd az Európai Unió (EU) Azerbajdzsánnal és Türkmenisztánnal a Kaszpi-tenger környéki gázvezetékrendszer kiépítését rögzítő szerződésről – jelentette be az Európai Bizottság hétfőn. Az EU brüsszeli végrehajtó testületét a tagországok miniszteri tanácsa bízta meg azzal, hogy indítsa el a megbeszéléseket. Ez az első alkalom, hogy az EU jogilag kötelező szerződést kezdeményez egy infrastrukturális jellegű beruházás támogatására, és ugyancsak az első, hogy a tagországok nevében a bizottság tárgyal egy külső energiaügyi megállapodásról. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke januárban látogatást tett a két szóban forgó országban, és az azt követő egyeztetéseknek köszönhetően született meg a mostani döntés.


Brüsszelben kiadott közleményében a bizottság úgy értékelte, a tárgyalások elindítása mérföldkő az úgynevezett déli energiafolyosó kiépítésében.
Ez az első operatív jellegű határozat az egységes uniós energia-külpolitika keretében is – szögezte le a közlemény. 
Günther Oettinger energiaügyi biztos hangoztatta, hogy a döntés azt mutatja: az unió immár egy hangon beszél energiaügyekben is. 
A Kaszpi-tenger körzete a világ egyik legnagyobb gázlelőhelye. A most bejelentett tárgyalások során egy tenger alatti gázvezetékről, illetve a gáz Európába jutását segítő infrastruktúra kiépítéséről egyeztetnek majd.
A térségben rejlő tartalék kiaknázásában, saját beruházásokkal Oroszország is részt kíván venni.
Üdvözölte a brüsszeli bejelentést a Kaszpi-tenger térségétől Európába gázt szállítani hivatott Nabucco vezeték kivitelezésére létrehozott nemzetközi konzorcium is, amely közleményében úgy fogalmazott: “az Európai Bizottság úttörő kezdeményezése pontosan egyezik a Nabucco projekt céljaival, amelyek a gázszállítási portfoliót szeretnék széles körben diverzifikálni”. Reinhard Mitschek ügyvezető igazgató hozzátette: “Több forrás megközelítése után a Nabucco már nem függ majd egy lehetséges transzkaszpi gázvezeték megépítésétől. Ugyanakkor tény, hogy az európai és a türkmén gázpiacok számára elengedhetetlenek azok a nagy potenciállal rendelkező gázexport lehetőségek, amelyek a Kaszpi-tenger két oldalán helyezkednek el.”

- Hirdetés -

Sportórák és navi eszközök

- Hirdetés -

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Ez is érdekelhet