Orosz Hírek

Hírlevél:
Back Politika Világ Kommerszant: Alekszandr Grusko lesz Oroszország új NATO-nagykövete


Kommerszant: Alekszandr Grusko lesz Oroszország új NATO-nagykövete

  • PDF
NATO

Alekszandr Grusko külügyminiszter-helyettes lesz Oroszország NATO-nagykövete - írta pénteken brüsszeli és orosz forrásokra hivatkozva a Kommerszant című moszkvai napilap. Elődjét, Dmitrij Rogozint tavaly december végén miniszterelnök-helyettessé nevezték ki, azóta betöltetlen volt a tisztség. Azok között, akik eddig az orosz NATO-nagyköveti poszton dolgoztak Grusko az első karrierdiplomata. Feladata az lesz, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer ügyében zsákutcába került tárgyalásokon áttörés szülessen. Egy, a lapnak nyilatkozó brüsszeli NATO-forrás azt mondta, "Oroszország végre döntött a tisztségről, Grusko jön hozzánk. Az újdonság az, hogy éppen rá esett a választás. Ez nagyon örvendetes. Arra várunk, hogy megtörténjen kinevezése, készek vagyunk konstruktívan és nyíltan együttdolgozni. Az a tény, hogy az orosz fél Gruskót választotta, derűlátásra ad okot, mert szakértő és jól ismeri az észak-atlanti kérdéskört." A forrás szerint a NATO elkötelezte magát az Oroszországgal folytatandó stratégiai partnerség mellett, ahogy arról 2010-ben a lisszaboni csúcson döntöttek. Az elmúlt években jelentősen megerősödött az együttműködés számos kérdésben, egyebek között Afganisztánban a biztonság megteremtése terén és a terrorizmus elleni küzdelemben. A nyilatkozó hozzátette, hogy a rakétavédelmi rendszer területén is törekszenek az együttműködésre, annak ellenére, hogy idén májusban Chicagóban nem tartják meg a NATO-Oroszország csúcstalálkozót. "Egyelőre nyitva áll a lehetőség arra, hogy a kérdésben megállapodás szülessen."


A brüsszeli NATO-központban bíznak abban, hogy az új orosz nagykövet érkezése felélénkíti azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja érintkezési pontokat találni a rakétavédelmi pajzs kérdésében. Új tisztségében először a NATO-Oroszország Tanács külügyminiszteri szintű ülésén vehet részt április 19-én, ahol a rakétavédelmi pajzs lesz az egyik megtárgyalandó fő téma - mondta a NATO-forrás.
Grusko a külügyminisztériumban az összeurópai és euroatlanti kérdéseket felügyelte és a téma alapos ismerője. A tárcánál azt mondták róla, hogy kiemelkedő szakember, régóta foglalkozik a NATO-val, gyakorlatilag semmit sem kell neki elmagyarázni. Biztos, hogy hamar belerázódik tisztségébe.
A diplomata 56 éves, a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) diplomázott 1977-ben, hollandul és angolul beszél. Számos helyen dolgozott külföldön. A külügyminisztériumban 1995-97 között a biztonsági és leszerelési kérdések részlegének vezetője volt. A bécsi leszerelési tárgyalásokon ő vezette az orosz küldöttség munkáját. 2005 óta a tárca összeurópai ügyosztályát irányította.

 

Hozzászólás:


Módosítás dátuma: 2012. április 06. péntek, 18:37




A rovat további cikkei:

Powered By relatedArticle

Ajánlott böngészők: Google Chrome, Mozilla Firefox, Opera (Felbontás: 1280x1024)