Úgy tűnik, Belorusszia egyszerre minden szomszédjával elrontja a kapcsolatokat. Pénteken Minszkben a fehérorosz elnök kijelentette, hogy kész betiltani az importot és lezárni az államhatárokat a krízis súlyosbodása esetén. Válaszképpen Moszkva emlékeztette, hogy ez ellentmond a Vámunió elveinek, és maga után vonhatja az Eurázsiai Gazdasági Közösség 3 milliárd dolláros hitelével kapcsolatos feltételek felülvizsgálatát. Fehéroroszországban napról napra romlik a helyzet. Májusban több mint 14 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak. Az egyszerű emberek egész fizetésüket élelmiszerre költik. Az agrárszektornak nincs más lehetősége, csak az, hogy Oroszországban értékesítse a mezőgazdasági termékeket. A határ lezárása a legszomorúbb következményekkel járna. Ennek dacára Alekszandr Lukasenko ötórás konferenciája során apelláta nélkül kijelentette, hogy az országban nincs válság, ha pedig nincs, akkor nem szükséges a szociál- és a gazdaságpolitika módosítása, sőt még arra sem, hogy „szorosabbra húzzák a nadrágszíjakat”. Azt is kijelentette, hogy a közeli időben akár 10-12 milliárd dollárral is nőhet az ország stabilizációs alapja. De a fehéroroszok már nem hisznek az ígéreteknek.
Lukasenko egyedül nem jut ki a krízisből – figyelmeztet Bogdan Bezpalko, Belorusszia-szakértő.
- Fehéroroszország az EU és Oroszország közé van zárva. Az Európai Unió szinte teljes mértékben izolálja Belarussziát, és ebben az esetben Lukasenko számára nincs más megoldás, mint együttműködni Oroszországgal. Neki nem tetszik ez az együttműködés, mert Fehéroroszország elveszíti gazdasági, politikai szuverenitásának egy részét. De Alekszandr Lukasenko számára nincs más kiút.
A fehérorosz vezető tudja, hogy nem számíthat a Nyugat támogatására, ezért kijelenti, hogy talált alternatív szponzort, Kínát, amely már régóta és tartósan berendezkedett a belorusz piacon. A vezető kínai katonai személyiségek rendszeresen ellátogatnak Fehéroroszországba. Június elején Peking jóváhagyta az egy milliárd dollár értékű hitelt Minszk számára. Kína célja teljesen világos. Belorusszia nemcsak az áruk számára jelenthet piacot és munkát a kínai vendégmunkásoknak, de katonai, stratégiai hídfőállás is lehet a kínai jelenlét megerősítésére Közép- és Kelet-Európában. - Arról nem is beszélve hogy a fegyverkereskedelem harmadik államokon keresztül a „lator országokkal” továbbra is létezik. De a hitelek igen gyorsan adósságokká válnak, az adósságok pedig szakszerűtlen kezelés esetén gazdasági válságokká, rosszabb esetben csőddé lesznek.
Herceg Károly politológus – biztonságpolitikai és külügyi szakértő
Hozzászólás:




















