Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn este gratulált Vlagyimir Putyin orosz kormányfő elnökválasztási győzelméhez, valamint Oroszország "gazdasági és demokratikus modernizációjának" folytatására bátorította - közölte a francia elnöki hivatal. A közlemény szerint a francia elnök "gratulált és kifejezte jó kívánságait Oroszországnak és az orosz népnek" Putyin megválasztása másnapján. "Most, hogy harmadszorra készül hazája legmagasabb végrehajtói tisztségének betöltésére, a legőszintébben arra bátorítom, hogy folytassa azt a demokratikus és gazdasági modernizációs folyamatot, amelynek - az orosz nép kívánságának megfelelően - ezt az új mandátumot szeretné szentelni" - fogalmaz az elnökség által nyilvánosságra hozott levelében Sarkozy. A francia elnök jelezte: "nagy jelentőséget" tulajdonít a Párizs és Moszkva közötti "partneri viszonynak és párbeszédnek, amelynek a még szorosabb kétoldalú kapcsolatokhoz és az Európai Unióval egyre erősebb kapcsolathoz kell vezetnie".
Alain Juppé francia külügyminiszter korábban kijelentette, hogy a választásokkal kapcsolatban felmerült bírálatok ellenére Putyin győzelme megkérdőjelezhetetlen, s az orosz vezető a következő években Franciaország tárgyalópartnere lesz. A francia diplomácia vezetője hozzátette, hogy Párizs célja a kapcsolatok fejlesztése a stratégiailag minden szempontból fontos Oroszországgal.
Kapcsolódó:
Peking üdvözli Putyin megválasztását
Hozzászólás:




















