Írjon nekünk

Politika

Zaharova: hiba volt Washington kilépése az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Közzétéve

-

Helytelen döntést hozott az Egyesült Államok azzal, hogy kilépett az ENSZ Emberi Jogi Bizottságából – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak szerdán Szamarában.

Kifejezte reményét, hogy az emberi jogi testület amerikai részvétel nélkül is hatékonyan lesz képes tovább működni. Mint mondta, Oroszország a bizottságon belül elő kívánja mozdítani a konstruktív és az átpolitizáltságtól mentes párbeszédet, ezért jelölteti magát a testületbe a 2021 és 2023 közötti időszakra.

A szóvivő szerint miközben az amerikaiak “banális, pimaszságba hajló cinizmussal, makacsul nem hajlandók elismerni, hogy komoly problémák vannak náluk az emberi jogok biztosításában”, megpróbálták saját politikai érdekeik szerint alakítani a bizottság összetételét, és más államokra ráerőltetni az emberi jogok “rendkívül sajátos értelmezését”, durván megsértve ezzel a társadalmi értékeket és a nemzetközi magatartási normákat.

Zaharova hangoztatta: a kilépés árt Washington jogvédelemmel kapcsolatos imázsának, ez annak jele, hogy az amerikai vezetés nemcsak a bizottságot, hanem magát a világszervezetet és az azt alkotó struktúrákat is semmibe veszi. Rámutatott: mivel az Egyesült Államok tavaly év végén kilépett az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből (UNESCO), Moszkvát nem lepte meg a mostani döntés.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet szerdán jelentette be, hogy az Egyesült Államok otthagyja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát. Mint mondta, a testület munkáját nem az emberi jogok helyzete, hanem politikai megfontolások motiválják, és erre bizonyíték, hogy “aránytalan mértékben” és elfogultan foglalkozik Izraellel. A diplomata korábban kifogásolta, hogy olyan államok is tagjai lehetnek a testületnek, amelyek rendszeresen megsértik az emberi jogokat.

Zaharova kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államok konstruktív magatartást tanúsít majd a Szkripal-ügy miatt márciusban kiutasított 60 orosz diplomata helyettesítésének a kérdésében. Megjegyezte: Moszkva felfigyelt arra a washingtoni kijelentésre, amely szerint amerikai részről nem kívánják akadályozni a folyamatot.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került kórházba az angliai Salisburyben. London a merénylettel Oroszországot gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. Az ügy miatt Nagy-Britannia és több mint kéttucat vele szolidáris állam orosz diplomatákat utasított ki, amire Oroszország szimmetrikus lépésekkel reagált. A legtöbb külügyi alkalmazottat, kölcsönösen hatvanat, Washington és Moszkva utasított ki a saját országából.

A moszkvai diplomáciai tárca szóvivője szerint az orosz fél továbbra is szimmetrikus választ ad majd a barátságtalan amerikai lépésekre.

Zaharova elmondta: Moszkva figyelmesen tanulmányozza, milyen, a hadászati egyensúlyt destabilizáló következményekkel járhat Washington világűrbéli katonai potenciáljának növelése és a fegyvereknek e közegben való megjelenése, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy önálló haderőnemként egy űrerő létrehozását rendelte el.

Hangsúlyozta: az Egyesült Államokkal szemben Oroszország számára az a prioritás, hogy a világűr kutatása és hasznosítása kizárólag békés céllal folyjon, ezért több kezdeményezést is tett annak megakadályozására, hogy a fegyverkezési versenyt a világűrre is kiterjesszék. Állítása szerint az orosz légi és űrerő kizárólag védelmi jellegű, és Oroszország nem érdekelt a csapásmérő eszközöknek a világűrben történő alkalmazásában.

Szíriáról szólva az orosz szóvivő közölte: Moszkva nem zárja ki, hogy újabb álhírek és vádaskodások jelennek meg azzal kapcsolatban, hogy az Oroszország által támogatott damaszkuszi rendszer ismét vegyi fegyvert vetett be.

Zaharova azt állította, kormánya adatokkal rendelkezik arról, hogy a Fehérsisakosok elnevezésű, nyugati pénzügyi támogatásban részesülő szíriai civil szervezet szoros együttműködésben áll a terroristákkal, egyebek között a dzsihadista volt an-Nuszra Fronttal.

A Fehérsisakosok több más civil szervezet mellett azt állították, hogy a kormányerők április 7-én vegyi fegyvert vetettek be Dúmában, amire reagálva az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország április 14-én csapást mért Szíriára, az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ellenőrei addigra még nem értek az állítólagos támadás helyszínére. MTI

Politika

Putyin: a NATO keleti terjeszkedésére a reakciónk rendkívül negatív lenne

Közzétéve

-

Írta:

Ne hagyjuk, hogy országaink viszonya az amerikai vizsgálatok foglya legyen – mondta a többi között Vlagyimir Putyin orosz elnök a Fox televíziónak a Donald Trump amerikai elnökkel tartott csúcstalálkozója után, még Helsinkiben adott, az Egyesült Államokban hétfőn elhangzott interjújában.

Az orosz elnök Donald Trumpról, a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozásról, a hadászati támadó fegyvereket korlátozó START III. egyezmény meghosszabbításáról, a NATO szerepéről és esetleges bővítéséről is szólt.

Hangsúlyozta: a csúcstalálkozón közölte Donald Trump elnökkel, hogy Moszkva készen áll a 2021-ben lejáró érvényű Start III. egyezmény meghosszabbítására. “Biztosítottam Trump elnököt, hogy Oroszország készen áll az egyezmény kiterjesztésére, meghosszabbítására, de először még néhány specifikus kérdésben egyezségre kell jutnunk, és van még néhány kérdésünk amerikai partnereinkhez” – fogalmazott az orosz elnök.

Hozzátette: Moszkva álláspontja szerint Washington ugyan nem teljes egészében tartja be a szerződést, de ezt szakértőknek kell tisztázniuk.

A NATO Grúzia és Ukrajna irányában történő esetleges bővítését Vlagyimir Putyin rossz néven venné, és nehezményezte, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete a Szovjetunió összeomlása után egyáltalán felvetette a keleti irányú esetleges terjeszkedést.

“A NATO struktúrájának határaink felé történő bővítése közvetlen és azonnali veszélyt jelentene nemzetbiztonságunkra, és a reakciónk rendkívül negatív lenne” – hangsúlyozta.

Az orosz elnök többször  kijavította a riportert

Amikor Chris Wallace, a Fox televízió sztárriportere a Krím félsziget bekebelezéséről faggatta, Putyin pontosított:

Oroszország szerinte a Krímet nem bekebelezte, hanem az ott élők népszavazással döntöttek az Oroszországhoz csatlakozásról. Az orosz elnök kérdés formájában vetette fel, hogy az amerikaiak beavatkoztak Ukrajnában, “puccsnak” minősítve az előző ukrán elnök eltávolítását. “Ki szervezte, támogatta a tüntetéseket a (kijevi) főtéren?” – tette fel a kérdést az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin az interjú során nem egyszer visszakérdezett. Amikor a riporter például arról faggatta, hogy a szíriai Aleppóban és Gútában az orosz bombázásoknak sok civil áldozata is volt, s vajon érzett-e emiatt lelkiismeret-furdalást, Putyin visszakérdezett: és Rakkában, ahol az amerikaiak bombázták az Iszlám Állam nevű terrorszervezet állásait, nem voltak civil áldozatok? Hozzátette: “amikor háború folyik, a legszörnyűbb dolgok is megtörténnek, az áldozatok elkerülhetetlenek, s mindig felmerül a kérdés, ki hibáztatható ezért. Úgy gondolom, a Szíriát destabilizáló terrorista csoportok tehetők felelőssé” – hangsúlyozta Putyin. Kicsit később még azt is hozzátette: sajnálja, hogy a riporter nincs teljesen tisztában a szíriai helyzettel.

A Fox televízió a nemzetközi politikai meghatározó kérdéseinél jóval több teret szentelt Putyin amerikai belpolitikával kapcsolatos álláspontjainak.

Az orosz elnök – a Helsinkiben tartott sajtókonferencián elhangzottakhoz hasonlóan – kategorikusan leszögezte, hogy Oroszország nem avatkozott be a 2016-os amerikai választási folyamatba. Amikor a riporter szembesítette az amerikai hírszerzés adataival, információival, köztük a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) szervereiről történt adatlopással, az orosz elnök azt mondta: végül is az adatok az igazságot tartalmazták, nem hamis híreket. Az interjú elhangzása utáni kommentárokban a Fox televízió egyik elemzője meg is jegyezte: Vlagyimir Putyin úgy reagált, mintha az oroszok közfeladatot láttak volna el.

Vlagyimir Putyin azt is megerősítette, hogy Moszkvának nincsenek terhelő információi Donald Trumpról. Utalva arra, hogy Trump üzletemberként volt többször is orosz földön, Putyin így fogalmazott: “nem akarom megsérteni Trump urat, talán durván hangozhat, de nem volt számunkra fontos ember, mielőtt bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson”. Hozzátette: Trump “az építőipari bizniszben utazott, szépségversenyeket szervezett és soha senkinek eszébe sem jutott, hogy fontolgatná az indulást az elnöki posztért”. MTI

Tovább olvasom

Politika

Trump: véget ért az Egyesült Államok és Oroszország rossz viszonya

Közzétéve

-

Írta:

Donald Trump amerikai elnök “termékeny párbeszédnek” minősítette a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott hétfői találkozóját a közös sajtótájékoztatón Helsinkiben.

Az amerikai elnök leszögezte: soha nem volt rosszabb az Egyesült Államok és Oroszország viszonya, mint most “De ennek vége. Fél órával ezelőtt ez véget ért” – hangsúlyozta Donald Trump, aki ismételten “konstruktív párbeszédet” emlegetett.

Trump hangoztatta: a diplomácia fontosabb a konfliktusnál és az ellenségeskedésnél.

Tovább olvasom

Politika

A magyar és az orosz kormányfő is ott lesz Erdogan beiktatásán

Közzétéve

-

Írta:

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Ankarába utazik, ahol részt vesz Recep Tayyip Erdogan államfő beiktatási ceremóniáján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Az esti ünnepségre az eddigi bejelentések alapján számos ország vezetőjét várják, Oroszországot például a kormányfő, Dmitrij Medvegyev képviseli, Szerbiából pedig Aleksandar Vucic államfő utazik Ankarába.

Törökországban június 24-én tartottak államfő- és parlamenti választást, a voksolást Erdogan elnök nyerte 52,59 százalékkal. A választás után a korábbi parlamenti berendezkedés helyett végrehajtó elnöki rendszert vezetnek be. Erről tavaly áprilisban népszavazáson döntöttek a török választópolgárok. MTI

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Melyik vb-dal a nyerő?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű