Írjon nekünk

Oroszország

Eljárás egy, a Krími-híd felrobbantására biztató washingtoni újságíró ellen

Közzétéve

-

Büntetőeljárást indított csütörtökön az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Tom Rogan amerikai újságíró ellen, aki a Washington Examiner című ingyenes konzervatív hetilapban az írta, hogy Ukrajnának fel kellene robbantania a Krím-hidat.

Az Oroszországgal 2014-ben újraegyesült Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő 19 kilométeres híd személyi forgalmi közúti szakaszát kedden Vlagyimir Putyin részvételével avatták fel.

Szvetlana Petrenko, a SZK szóvivője elmondta, hogy Rogant, aki az interneten szabadon hozzáférhető cikkében “Putyin hídjának” lebombázására buzdította Ukrajnát, orosz területen “a hatalmi szervek destabilizációja és a döntéshozatalra való nyomásgyakorlás céljából elkövetendő terrortámadásra való felbujtás gyanúja” címén indul eljárás. A szóvivő szerint az ügyben pszicho-nyelvészeti vizsgálat indult.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a híd felrobbantására felszólító cikket “esztelenségnek”, valamint a “silány újságírás szörnyszülött megnyilvánulásának” minősítette. Szavai szerint az ügyre mások mellett az amerikai rendvédelmi szerveknek is fel kellene figyelniük.

Az SZK eljárást indított Kirill Visinszkij, a RIA Novoszty Ukraina hírportál 2015 óta orosz állampolgársággal is rendelkező főszerkesztője letartóztatásának ügyében is. Az orosz nyomozati szerv szerint az ukrán hatóságok megakadályozták – a Kijevben hazaárulással meggyanúsított – Visinszkijt törvényes újságírói tevékenységének folytatásában és tudatosan indítottak büntetőeljárást ártatlan személy ellen.

[su_service title=”Krím a hazatérés (teljes film) magyar felirattal” icon=”icon: play-circle-o” icon_color=”#dc1111" size=”40"]Krím a hazatérés (teljes film) magyar felirattal[/su[/su_service]

A Petrenko által kifejtett érvelés értelmében az újságírót abban akadályozták meg, hogy “objektív információt terjesszen azokról az Oroszországi Föderáció és Ukrajna területén végbement eseményekről, amelyek a Krími Autonóm Köztársaságnak az Oroszországi Föderáció részévé válásával, annak további társadalmi és gazdasági fejlődésével és valamint a délnyugat-ukrajnai fegyveres konfliktus negatív következményeivel kapcsolatosak”. A szóvivő emberi jogvédő egyezményre hivatkozva hangsúlyozta, hogy Visinszkijnek jogában áll hangot adnia önálló véleményének.

Büntetőeljárást indított az SZK az ukrán alkotmánybíróság 15 tagja ellen is, amiért a testület úgy határozott, hogy a Krím függetlenségi nyilatkozata ellentétes Ukrajna alaptörvényével. Az orosz hatóság szerint az ukrán alkotmánybíróság döntése diszkriminatív jellegű, mert megsérti a népeknek az ENSZ Alapokmányába és más nemzetközi dokumentumokba foglalt önrendelkezési jogát.

A Krím és Szevasztopol 2014 március 11-én kikiáltotta függetlenségét. 2014 március 16-án népszavazást tartottak, ahol a krími szavazók 96.77%-a, a szevasztopoli szavazók 95.6%-a úgy döntött, hogy elszakadnak Ukrajnától és az Oroszországi Föderációhoz csatlakoznak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2014 március 18-án aláírta az újraegyesülésről szóló megállapodást.

Oroszország

A Krímre hívta Trumpot Natalja Poklonszkaja a félsziget volt főügyésze

Közzétéve

-

Írta:

A korábbi krími főügyész, jelenleg parlamenti képviselő Natlaja Poklonszkaja a 2014-ben Oroszországgal újraegyesült Krím félszigetre hívta Donald Trump amerikai elnököt.

Korábban az amerikai Buzzfeed két, névtelen diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta, hogy Donald Trump amerikai elnök a kanadai Quebecben rendezett G7-csúcson a többi vezetőnek arról beszélt, hogy a Krím-félsziget Oroszország része, mert mindenki, aki ott él, beszél oroszul.

Trump: Ukrajna a világ legkorruptabb országa

Trump erről egy vacsorán beszélt, amikor a külpolitikai ügyekről volt szó. Az amerikai elnök állítólag azt is megkérdőjelezte, hogy a többiek miért állnak Ukrajna oldalára Oroszországgal szemben, „a világ legkorruptabb országának” nevezve Ukrajnát.

A Fehér Ház sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta a lap értesüléseit.

Most kiderült, hogy az amerikai politikusok mennyre távol állnak Donald Trump amerikai elnöktől és az általánosan elfogadott jog és igazságosság elvétől – mondta Poklonszkaja.

Ma már attól is félnek, hogy kommentálják az elnöknek a Krím félszigetről tett nyilatkozatát, amelyben orosz területként ismeri el azt – tette hozzá a politikusnő.

Meghívjuk Donald Trump amerikai elnököt, hogy látogasson el a Krím félszigetre, ahol személyesen meggyőződhet róla, hogy az állítása igaz – hangsúlyozta Poklonszkaja.

A képviselőnő szerint Trump látogatása után megmutathatja az egész világnak, hogy független és tisztességes politikus és, hogy ő az első ember Amerikában, aki ismeri a demokrácia, igazságosság és a bátorság szavak jelentését.

A Krím és Szevasztopol 2014 március 11-én kikiáltotta függetlenségét. 2014 március 16-án népszavazást tartottak, ahol a krími szavazók 96.77%-a, a szevasztopoli szavazók 95.6%-a úgy döntött, hogy elszakadnak Ukrajnától és az Oroszországi Föderációhoz csatlakoznak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2014 március 18-án aláírta az újraegyesülésről szóló megállapodást.

Tovább olvasom

Oroszország

Bámulatos videón a Krím félsziget

Közzétéve

-

Írta:

Csodás légi felvételek az oroszországi Krím félszigetről.

Nézd meg a “Krím a hazatérés” című dokumentumfilmet (magyar felirattal)

A Krím és Szevasztopol 2014 március 11-én kikiáltotta függetlenségét. 2014 március 16-án népszavazást tartottak, ahol a krími szavazók 96.77%-a, a szevasztopoli szavazók 95.6%-a úgy döntött, hogy elszakadnak Ukrajnától és az Oroszországi Föderációhoz csatlakoznak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2014 március 18-án aláírta az újraegyesülésről szóló megállapodást.

Tovább olvasom

Oroszország

A Romanov nagyhercegnő és fia Ladával hajtott át a Krími-hídon (videó)

Közzétéve

-

Írta:

Marija Vlagyimirovna Romanova nagyhercegnő és fia Georgij Mihajlovics Romanov nagyherceg szombaton egy Lada Largus típusú személyautóval kelt át az új Krími-hídon – közölte Vlagyiszlav Pilkjevics a Romanov-ház Krími szóvivője a Ria Novosztyi és a TASzSz hírügynökséggel.

Marija Vlagyimirovna nagyhercegnő és Georgij Mihajlovics nagyherceg áthajtott a Krími-hídon – mondta a szóvivő. A császári család orosz autóval kívántak átkelni a Krími-hídon. A nagyherceg vezette a Lada Largus-t, édesanyja a Romanov dinasztia trónörököse hátul ült.

Marija Vlagyimirovna és fia még május 28-án érkezett a Krím félszigetre és május 3-án vasárnap utaznak vissza Spanyolországba.

Utazásuk során ellátogattak Szimferopolba, Kercsbe, Feodoszijába és Szevasztopolba.

A nagyhercegnő és fia azért érkezett a félszigetre, hogy támogassa a helyieket, akik 2014-ben az Oroszországgal történő újraegyesülésre voksoltak.

A 64 éves Marija 1953 decemberében Madridban született, s ma is ott él. 1976-ban feleségül ment Ferenc Vilmos porosz herceghez, akitől egy fia született. A házaspár 1986-ban elvált.

Szimbolikus, hogy a híd átadása a Krím félsziget az Orosz Birodalomhoz kerülésének 235. évfordulójára esett – mondta a Romanov-ház szóvivője.

A Krím és Szevasztopol 2014 március 11-én kikiáltotta függetlenségét. 2014 március 16-án népszavazást tartottak, ahol a krími szavazók 96.77%-a, a szevasztopoli szavazók 95.6%-a úgy döntött, hogy elszakadnak Ukrajnától és az Oroszországi Föderációhoz csatlakoznak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2014 március 18-án aláírta az újraegyesülésről szóló megállapodást.

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Melyik vb-dal a nyerő?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű