Írjon nekünk

Politika

Putyin támogatja a Szöul és Phenjan közötti együttműködést

Közzétéve

-

Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonon tájékoztatta a Korea-közi csúcstalálkozó eredményeiről Vlagyimir Putyin orosz államfőt, aki megerősítette készségét a Szöul és Phenjan közötti együttműködés támogatására – közölte vasárnap a Kreml sajtószolgálata.

Az orosz elnöki hivatal szerint a beszélgetést Szöul kezdeményezte. Az eszmecsere során a felek pozitívan értékelték a panmindzsoni találkozón elért megállapodásokat, külön kiemelve a közös közleménybe foglalt, a Koreai-félsziget atommentes státusának biztosítására és teljes atomfegyver-mentesítésére irányuló szándékot.

Putyin megerősítette, hogy Moszkva továbbra is kész a Szöul és Phenjan közötti gyakorlati együttműködés előmozdítására, egyebek között nagyszabású háromoldalú infrastrukturális és energetikai programok megvalósítása révén. Hangoztatta annak fontosságát, hogy valamennyi érintett fél folytassa erőfeszítéseit a Koreai-félsziget problémáinak politikai és diplomáciai eszközökkel történő rendezése érdekében, egyebek között figyelembe véve a rendezés orosz-kínai útitervét.

Putyin és Mun kifejezte készségét a kölcsönösen előnyös kétoldalú viszony több területen való fejlesztésére és egyeztették a legmagasabb szinten való kapcsolattartás menetrendjét.

A pénteki Korea-közi csúcstalálkozó zárónyilatkozata célként tűzi ki a Koreai-félsziget teljes atommentesítését és a békeszerződés megkötését a két Korea-között, amelyek jogilag még mindig hadban állnak egymással, mert az 1950-53-as koreai háború csak tűzszünettel zárult. MTI

Politika

Putyin jóváhagyta az új orosz kormány összetételét

Közzétéve

-

Írta:

Elfogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban az orosz kormány tagjainak Dmitrij Medvegyev miniszterelnök által előterjesztett új, viszonylag kevés változást tartalmazó listáját.

A kormányfő első helyettesének újonnan létrehozott posztjára Anton Sziluanov lépett elő, megőrizve a pénzügyminisztérium irányítását. Megmarad eddigi tisztségében többek között Szergej Lavrov eddigi külügy-, Szergej Sojgu védelmi, Alekszendr Novak energiaügyi, Veronika Szkvorova egészségügyi miniszter – egyúttal a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság társelnöke – és Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter.

A szociális politikáért felelős helyettes kormányfő Tatyjana Golikova lett, aki eddig a számvevőszéket irányította. A szociális területet eddig felügyelő Olga Gologyec a kulturális és sportügyeket veszi át Vitalij Mutkótól, aki a doppingbotrány kirobbanásakor sportminiszter volt. Mutko az építőipar irányítását kapja meg miniszterelnök-helyettesként.

A miniszterelnök-helyettesek közül az ipar felügyeletét Dmitrij Kozakra bízták, aki eddig, ugyanebben a rangban Krím és Szevasztopol ügyeivel foglalkozott, a hadiipar ügyeit pedig Jurij Boriszov eddigi védelmi miniszterhelyettes veszi kézbe. A közlekedést Makszim Akimov, az elnöki apparátus helyettes vezetője kapja meg, az agrár-ipari komplexumot pedig Alekszej Gorgyejev, aki eddig a Oroszország Központi Szövetségi Körzetében volt elnöki különmegbízott.

A kormányapparátus feje miniszterelnök-helyettesi rangban Konsztantyin Csujcsenko, az elnöki ellenőrző igazgatóság jelenlegi vezetője lesz. Jurij Trutnyev miniszterelnök-helyettes a Távol-keleti Szövetségi Körzet elenöki megbízottja marad.

Az agrártárca vezetését Dmitrij Patrusev, a természeti erőforrások minisztériumát pedig Dmitrij Kobilkon, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet eddigi kormányzója veszi át

Az eddigi közoktatási tárca közoltatási, valamint tudományos és felsőoktatási minisztériummá válik szét, a távközlési tárca pedig a digitális fejlesztésért is felelős minisztériummá alakul át. A kereskedelmi képviseletek a gazdaságfejlesztési minisztériumtól az ipari és kereskedelmi tárcához kerülnek át. MTI

Tovább olvasom

Politika

Putyin és Erdogan aggodalmát fejezte ki a palesztin áldozatok nagy száma miatt

Közzétéve

-

Írta:

Aggodalmát fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz államfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök amiatt, hogy az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történt áthelyezése elleni palesztin tiltakozások során számos tüntető vesztette életét – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

Putyin és Erdogan telefonon vitatta meg a közel-keleti helyzetet. A Kreml szerint Putyin hangsúlyozta az erőszakról való lemondásnak és az eredményes tárgyalási folyamat beindításának a fontosságát annak érdekében, hogy a felek megtalálják a kölcsönösen elfogadható megoldásokat az ENSZ határozatai alapján.

A TASZSZ hírügynökség Ankarából arról számolt be, hogy Erdogan tájékoztatta Putyint az Iszlám Együttműködés Szervezete pénteki isztambuli tanácskozásának előkészületeiről. A török elnök egyébként a palesztin területeken történteket megvitatta Angela Merkel német kancellárral és Haszan Róháni iráni államfővel is.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a nap folyamán korábban leszögezte: Oroszország álláspontja továbbra is az, hogy Jeruzsálemnek két állam, Palesztina és Izrael fővárosának kell lennie.

Hozzátette, hogy Jeruzsálemnek, amelynek végleges státuszáról a palesztin-izraeli közvetlen tárgyalásokon kell megállapodni, nyitottnak kell maradnia “mindhárom monoteista vallás követői előtt”.

“Nem tudok egyetérteni azokkal a kijelentésekkel, amelyek szerint az incidensekben megölt békés polgárok, köztük a csecsemők terroristák voltak. Úgy gondolom, hogy ezek kegyeletsértő kijelentések” – nyilatkozott a Gáza-övezet és Izrael határán történt villongásokkal kapcsolatban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Putyin és Erdogan egyébként szót váltott a szíriai helyzetről, az asztanai folyamatról és a kétoldalú kapcsolatokról is. MTI

Tovább olvasom

Politika

Moszkva: a legmélyebb aggodalomra ad okot a gázai övezeti helyzet

Közzétéve

-

Írta:

A legmélyebb aggodalomra ad okot a gázai övezeti helyzet, ahol többtucatnyian haltak meg a tömeges tiltakozások során, amelyek amiatt robbantak ki, hogy az Egyesült Államok áthelyezte izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Szocsiban újságíróknak.

Emlékeztetett rá, hogy Moszkva kezdettől fogva hangot adott aggodalmának Washington azon lépéseivel kapcsolatban, amelyek a feszültség fokozásához vezethettek a Közel-Keleten.

Peszkov elmondta, hogy Moszkva figyelemmel követi a helyzet alakulását, és továbbra is azon az állásponton van, hogy az összes érintett félnek, és főleg a “kvartett” tagjainak – az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, az EU-nak és az ENSZ-nek – tartózkodniuk kell a feszültség növekedéséhez vezető lépésektől.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke Facebook-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe történt áttelepítésével Washington végérvényesen aláaknázta a közel-keleti konfliktusban játszott közvetítő szerepét.

A Gázai övezet egészségügyi minisztériumának hétfő éjjeli közlése szerint 58-ra emelkedett a palesztin övezet és Izrael határán hétfőn palesztin tüntetők és izraeli katonák között lezajlott összecsapások halálos áldozatainak száma. A kizárólag a palesztin tüntetők oldaláról kikerült halálos áldozatok mellett 2771 palesztin sebesült meg, közülük 1373-an éles lőszerrel leadott lövésektől. MTI

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű