Írjon nekünk

Szíria

Az USA vezette koalíció nemzetközi jogsértést követett el Szíriában – Putyin

A megjelenés óta

-

Az Egyesült Államok és szövetségesei polgári és katonai létesítményekre mért légicsapást, ezzel megsértve az ENSZ Alapokmányát és a nemzetközi jogot – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, reagálva az amerikai-brit-francia beavatkozásra.

“Oroszország a leghatározottabban elítéli a támadást Szíria ellen, ahol orosz katonák segítik a törvényes kormányt a terrorizmus elleni harcban” – mondta.

Washington agressziót indított “egy olyan szuverén állam ellen, amely a terrorizmus elleni harc frontvonalán áll” – nyilatkozta az orosz elnök.

Putyin hangsúlyozta, hogy a multinacionális légicsapást az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem szankcionálta és azt az ENSZ Alapokmányával és a nemzetközi joggal ellentétesen hajtották végre.

Sőt, a szíriai válság jelenlegi eszkalációja romboló hatással van a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerére – tette hozzá.

Az erőszak alkalmazásával Washington csak egy újabb menedékkérő hullámot indít Szíriából és az egész régióból – mondta az orosz elnök.

Oroszország összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését, hogy megvitassák az Egyesült Államok és szövetségeseinek agresszív akcióit.

Orosz védelmi tárca: a szíriai légvédelem 71 manőverező robotrepülőgépet semmisített meg

A szíriai légvédelem 71-et megsemmisített az arab ország ellen bevetett 103 manőverező robotrepülőgép közül – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.

A tárca korábban közölte, hogy az amerikai-brit-francia támadás elhárításában az orosz légvédelem szíriai eszközei nem vettek részt.

A moszkvai minisztérium szerint a csapásnak sem katonai, sem polgári áldozatai nem voltak.

A Szíria elleni nyugati agresszó alapjául az április 7-i dúmai incidens szolgált, amelyben a nyugati országok szerint a szíriai kormányerők vegyi fegyvert vetettek be. Az orosz védelmi minisztérium ezeket az állításokat hiteltelennek nevezte, a szíriai orosz békéltetőközpont pedig hétfőn közölte, hogy szakemberei nem találták nyomát vegyi támadásnak. Az OPCW ellenőreinek szombaton kellett volna megkezdeniük a munkát a helyszínen.

Hirdetés
Hozzászólások

Szíria

Szíria fel nem robbant nyugati cirkálórakétákat adott át Oroszországnak

A megjelenés óta

-

Írta:

Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia április 14-én hajtott végre légicsapást polgári és katonai objektumok ellen Szíriában.

A szíriai kormányerők két fel nem robbant cirkálórakétát találtak a nyugati koalíciós erők támadása után, amelyeket át is adtak Oroszországnak – közölte a TASzSz hírügynökség egy szír védelmi minisztériumi forrásra hivatkozva.

Két rakétát talált a szír hadsereg, amelyek nem robbantak fel az amerikai légicsapás során április 14-én éjszaka. Mindkettő meglehetősen jó állapotban van. Ezeket a rakétákat április 17-én átadták az orosz hadseregnek, majd 18-án repülővel Oroszországba szállították – mondta a minisztériumi forrás.

A TASzSz hírügynökség nem kapott hivatalos megerősítést az orosz védelmi tárcától.

Donald Trump amerikai elnök április 11-én írt Twitter üzenetében figyelmeztette Oroszországot, hogy készüljön egy Szíria elleni rakétatámadásra, azt állítva, hogy a rakéták szépek, újak és okosak lesznek.

A Szíriai Arab Köztársaság katonai és polgári objektumai ellen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légi és tengeri hordozóeszközei több mint 100 szárnyas rakétát és levegő-föld osztályú rakétát lőttek ki április 14-én.

A  szíriai légvédelem Sz-125-ös, Sz-200-as és Buk rendszerei a céljuk felé haladó rakéták jelentős részét megsemmisítették.

Tovább olvasom

Szíria

Lavrov: abszolút hamisított ürügy alapján mértek csapást Szíriára

A megjelenés óta

-

Írta:

Oroszország továbbra is állhatatosan fog törekedni arra, hogy tiszteletben tartsák Szíria szuverenitását és területi épségét – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy keddi moszkvai fogadáson.

Lavrov szerint a Szíriára “abszolút hamisított ürügy alapján” mért amerikai-brit-francia légicsapás megsértette az ENSZ Alapokmányát, a szélsőségesek kezére játszik és megnehezíti a békés rendezést.

Agresszió Szíria ellen

Vlagyimir Putyin orosz elnök Angela Merkel német kancellárnak kedden telefonon ismételten “agressziónak” és “a nemzetközi jogi normák durva megsértésének” nevezte a Szíria ellen végrehajtott amerikai-brit-francia katonai csapást. A történtek Putyin szerint is kárt okoztak a békés rendezés folyamatában.

A Kreml közleménye szerint Putyin és Merkel hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) missziója “alapos és objektív” vizsgálatot folytasson le az állítólagos dúmai vegyi támadás helyszínén.

Mindkét fél kifejezte készségét, hogy hozzájáruljon a szíriai rendezés érdekében tett politikai és diplomáciai erőfeszítésekhez, beleértve a genfi és az asztanai fórumot, és kapcsolatban maradjon ebben az ügyben.

Az orosz elnöki hivatal szerint a két vezető szót ejtett az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítéséről is.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország április 14-én katonai csapást mért Szíriára, válaszul egy Kelet-Gútában április 7-én állítólag elkövetett vegyi támadásra. Az orosz vezérkar szerint a szíriai légvédelem a szövetségesek 103 rakétájából és manőverező robotrepülőgépéből 71-et megsemmisített, az amerikai parancsnokság szerint viszont a három nyugati ország által kilőtt 105 eszköz mind célt ért.

Egyéb nemzetközi kérdésekről nyilatkozva Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette: a Kreml nem tartja szükségesnek az állítólagos újabb orosz hackertámadásokra vonatkozó, ismét bizonyítatlan brit és amerikai vádakra.

Mint mondta, mivel senki sem veszi a fáradságot, a könnyedén kimondott állításokat érvekkel támassza alá, Moszkva hasonlóképpen fog azokhoz viszonyulni. Mint mondta, orosz szempontból “ezek az alaptalan vádaskodások teljesen elértéktelenedtek”.

Brit és amerikai kiberbiztonsági ügynökségek hétfőn közös figyelmeztetést adtak ki arról, hogy Oroszországból globális kiterjedésű kibertámadások indulhatnak ki.

A Kommerszant című gazdasági napilap keddi száma szerint az egyebek között a külföldön élő oroszokkal foglalkozó Roszszotrudnyicsesztvo orosz szövetségi ügynökség megkezdte annak előkészítését, hogy az Oroszországgal szemben “barátságtalan megatartást tanúsító” országokban, elsősorban Nagy-Britanniában tanuló orosz diákok hazatérjenek és tanulmányaikat a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) folytassák. Az Oroszországban elitegyetemnek számító intézmény igazgatásáért felelős dékánja, Genri Szardarjan közölte a lappal, hogy a MGIMO kész akár több száz hallgatót fogadni. MTI

Tovább olvasom

Szíria

Washington hétfőn jelenti be az újabb oroszellenes szankciókat

A megjelenés óta

-

Írta:

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy újabb oroszellenes szankciókat léptet életbe, amelyeket hétfőn jelentenek be – közölte Nikki Haley az USA ENSZ nagykövete.

Nikki Haley a CBS televízió Szemben a nemzettel című, vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában közölte: Steve Mnuchin pénzügyminiszter hétfőn jelenti be az Oroszországot sújtó újabb szankciókat.

A péntekről szombatra virradóra végrehajtott légi csapásokról Haley azt mondta: céljuk “nem háború megindítása” és “emberek legyilkolása” volt.

“Nem keressük a háborút, ez az utolsó dolog, amit az elnök akarna” – fogalmazott. Ugyanakkor kizárta az Aszad elnökkel folytatandó közvetlen tárgyalások lehetőségét. Aszad “nem éri meg”, hogy tárgyalásokat folytassanak vele” – mondta. Leszögezte, hogy Washington “korábban minden diplomáciai eszközt igénybe vett, de most már a cselekvésnek jött el az ideje”.

“Ezen a ponton nem akarunk többé közvetlen tárgyalásokat Szíriával” – fogalmazott, de hozzátette, hogy a szíriai helyzet rendezéséről folyó genfi tárgyalásokon az Egyesült Államok változatlanul jelen lesz.

Nincs bizonyíték, de a légicsapások után nem is lesz?

Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia Bassár el-Aszad szíriai elnököt teszi felelőssé a szíriai felkelők uralma alatt állt Dúmában április 7-én elkövetett állítólagos vegyifegyver-támadásért, a damaszkuszi vezetés legfőbb szövetségese, Oroszország viszont ezt visszautasítja. Ugyanakkor a nyugati koalíció nem mutatott be egyértelmű bizonyítékokat a Biztonsági Tanácsban.

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű