Válasz: Oroszország bezárja az USA szentpétervári konzulátusát és diplomatákat utasít ki

Oroszország ígéretéhez híven válaszol a nyugati országok ellenséges lépéseire és bejelentették, hogy 60 amerikai diplomatát kiutasítanak az országból, valamint bezárják az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön.

Lavrov elmondta, hogy Jon Huntsman amerikai nagykövetet bekérették az orosz külügyminisztériumba, ahol Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes ismerteti vele az orosz ellenlépéseket.

Az orosz külügyi tárca vezetője kedden jelentette be, hogy Moszkva válaszolni fog az “arcátlanságra”. Hétfőn 22 ország több mint 135 orosz diplomatát utasított ki a Szkripal-ügy miatt, az Egyesült Államok pedig ezenfelül elrendelte a seattle-i orosz főkonzulátus bezárását. Kérőbb több ország is csatlakozott még, köztük Magyarország is kiutasított egy orosz diplomatát. Ezután jelezte Moszkva, hogy arányosan válaszol az ellenséges lépésekre.

Lavrov szerint a történtek alátámasztják azt az orosz következtetést, amely szerint a világon és Európában kevés önálló ország maradt.

A Szkripal-ügy kapcsán Oroszország többször felszólította már Nagy-Britanniát, hogy tárja fel bizonyítékait, de ez nem történt meg. Moszkva visszautasítja a nyugati vádakat miszerint köze lenne az ügyhöz.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában elítélték, de ügynökcsere keretében elengedték.

Akár ez is tetszhet