Írjon nekünk

Elnökválasztás 2018

Kreml: a nemzetközi feszültség nem befolyásolja az orosz kormányalakítást

A megjelenés óta

-

A nemzetközi konfliktushelyzetek nem befolyásolják az oroszországi folyamatokat, így a kormányalakítást sem – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában újságíróknak.

Peszkov szerint a vasárnap újraválasztott Vlagyimir Putyin elnöknek, aki hétfőn telefonhívásokat fogadott, következetes, a belső ügyekre összpontosító programja van az ország fejlesztésére. Ezzel kapcsolatban korábban utasításokat adott ki, amelynek alapján megkezdődik egy útiterv előkészítése. A szóvivő elmondta, hogy az elnök a beiktatását követően fog dönteni a kormány új összetételéről.

A kérdésre, hogy vajon a Szkripal-üggyel – Szergej Szkripal volt orosz titkosügynök és lánya Angliában történt megmérgezésével – kapcsolatos, Moszkvával szemben megfogalmazott brit vádak összefogásra ösztönözték-e az oroszokat, a szóvivő hangsúlyozta, hogy szerinte az orosz társadalom azok nélkül is “maximálisan konszolidált” volt, az ország fejlesztési tervei körül. Mint mondta, a választás eredménye ezt bizonyította.

Peszkov hangsúlyozta, hogy a Szkripal-üggyel kapcsolatban Londonnak előbb-utóbb vagy alá kell majd támasztania “megalapozatlan” vádjait, vagy bocsánatot kell kérnie Moszkvától.

Úgy vélekedett, hogy adott esetben nem “a Nyugattal fenntartott viszony kiéleződéséről” van szó, hanem “nehezen megmagyarázható, érthetetlen indítékú és alaptalan” oroszellenes rágalmakról a brit vezetés részéről.

Valenytina Matvijenko, az orosz felsőház elnöke a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az elnökválasztás eredménye bebizonyította az Oroszországgal szembeni (nyugati) szankciópolitika eredménytelenségét és annak megváltoztatásához fognak vezetni. Úgy vélekedett, hogy Putyin a kampány alatti nyomásgyakorlás ellenére “méltóságteljesen viselkedett”, ami “kivívta az állampolgárok tisztletét”, a manipulálási kísérletek pedig tiltakozást váltottak ki a részükről. MTI

Hirdetés
Hozzászólások

Elnökválasztás 2018

Putyin egységre szólított fel Oroszország felvirágoztatása érdekében

A megjelenés óta

-

Írta:

Megköszönte az elnökválasztáson kapott támogatást pénteken Vlagyimir Putyin orosz államfő, egyúttal arra hívta fel Oroszország összes társadalmi és politikai erejét, hogy fogjanak össze egy “igazi áttörés” és az ország felvirágoztatása érdekében.

Putyin azt követően fordult üzenettel a választókhoz, hogy a Központi Választási Bizottság pénteken ismertette a múlt vasárnap tartott elnökválasztás hivatalos végeredményét.

Az orosz államfő hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja azok véleményét, akik más jelöltekre szavaztak, de szavai szerint nem az a fontos, ki kire szavazott az elnökválasztáson, a hazafiak számára Oroszország felvirágoztatása a lényeg.

Az újraválasztott elnök méltatta, hogy “precedens nélküli” támogatást kapott a választóktól. A “nem egyszerű” belső és külső kihívások közepette “rendkívül fontosnak” nevezte azt az “erős állampolgári aktivitást és konszolidációt”, amiről az oroszok a vasárnapi választás alkalmából tanúbizonyságot tettek.

Putyin szerint a korábban elért pozitív eredmények már nem elegendőek, Oroszországnak “igazi áttörésre van szüksége”. Mint mondta, a támogatásban és a választási részvételben “a munka és a változás iránti készség mutatkozott meg”. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy továbbra is “harcot folytat majd a lakosság életkörülményeinek javítása és a gazdaság hatékonyságának növelése érdekében”.

A Központi Választási Bizottság által ismertetett hivatalos végeredmény szerint Putyin a szavazatok 76,69 százalékával, 56 430 712 támogatóra támaszkodva nyerte meg az elnökválasztást. Pavel Grugyinyin, a kommunisták jelöltje 8 659 206 vokssal 11,77 százalékot, a liberális demokrata Vlagyimir Zsirinovszkij pedig 4 154 985 szavazattal 5,65 százalékot ért el. Kszenyija Szobcsak (Polgári Kezdeményezés) 1,68, Grigorij Javlinszkij (Jabloko), 1,05, Borisz Tyitov (Növekedés Pártja) 0,76, Makszim Szurajkin (Oroszország Kommunistái) 0,68, Szergej Baburin (Oroszországi Össznépi Szövetség) pedig 0,65 százalékot kapott. MTI

Tovább olvasom

Elnökválasztás 2018

Trump gratulált Putyinnak és egy csúcstalálkozó lehetőségéről tárgyaltak

A megjelenés óta

-

Írta:

Egy kétoldalú csúcstalálkozó lehetőségéről is tárgyalt telefonon egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.

Trump azért hívta fel Putyint, hogy gratuláljon neki a vasárnapi orosz elnökválasztáson aratott győzelméhez. Az orosz elnöki hivatal kommünikéje szerint a két vezető megvitatta az orosz-amerikai kapcsolattartás folytatását, egyebek között figyelembe véve az amerikai külügyminisztérium vezetésében végbement változást.

Az eszmecsere során a felek “különös figyelmet fordítottak arra, hogy megvizsgálják egy lehetséges csúcstalálkozó kérdését”.

A két elnök síkraszállt amellett, hogy egyéb területek mellett a hadászati egyensúly biztosítása, a nemzetközi terrorizmus elleni harc és a fegyverkezési verseny korlátozásában való koordináció terén fejlesszék az együttműködést. Putyin és Trump kifejezte érdekeltségét a gazdasági együttműködés aktivizálásában.

A két vezető érintette a szíriai és az ukrajnai konfliktus kérdését is. A közlemény szerint “mindkét fél részéről megjegyezték, hogy szükség van gyors elmozdulások elérésére ezek rendezésében”.

Az Észak-Korea körül kialakult helyzetről szólva az elnökök kifejezték megelégedésüket azzal kapcsolatban, hogy valamelyest csökkent a feszültség szintje a Koreai-félszigeten. A Kreml szerint “hangsúlyt kapott annak célszerűsége, hogy folytatódjanak a következetes erőfeszítések a helyzet békés, diplomáciai eszközökkel történő rendezése érdekében”. MTI

Tovább olvasom

Elnökválasztás 2018

A Kreml nem tartja barátságtalan lépésnek, hogy Trump nem gratulált Putyinnak

A megjelenés óta

-

Írta:

Nem tekinti barátságtalan lépésnek a Kreml, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek újraválasztása alkalmából nem gratulált amerikai hivatali partnere, Donald Trump – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő kedden Moszkvában.

“Ezt nem kell barátságtalan lépésnek tekinteni. Putyin továbbra is nyitott a kapcsolatok normalizálására az amerikai partnerekkel, ott, ahol ez érdekes és nélkülözhetetlen. Az elnök számos gratulációt kap külföldi vezetőktől. Van, aki a munkarendje miatt, van aki más oknál fogva nem tud telefonálni – nem kell túlzásokba esni” – mondta a szóvivő, nyilatkozatában egy orosz közmondást idézve, amely szerint “a reggel bölcsebb az esténél”, vagyis a döntéseket alaposan meg kell fontolni.

Peszkov nem tudott választ adni arra kérdésre, hogy az amerikai elnöktől érkezett-e írásos gratuláció. Arra hivatkozott, hogy a rengeteg üdvözlet a külügyminisztérium csatornáin fut be. A szóvivő elmondta, hogy Putyin a Kremlben kedden a nap második felében is fogad majd további telefonos gratulációkat.

A Fehér Ház szóvivője korábban azt közölte, hogy Washingtont nem lepte meg Putyin újraválasztása.

Kérdésre válaszolva Peszkov kijelentette, Putyin egyelőre nem tervezi, hogy találkozzon a Nagy-Britanniából a Szkripal-ügy miatt kutasított orosz diplomatákkal, akiknek kedden kell elhagyniuk állomáshelyüket.

London Moszkvát vádolja Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök ás lánya angliai megmérgezésével, amit az orosz vezetés visszautasít. Az incidens miatt a két fél, más retorziók mellett, kölcsönösen kiutasította egymás 23-23 diplomatáját.

Az elnöki szóvivő a Szkripal-üggyel kapcsolatban “a józan ész megőrzésére” és annak kivárására szólított fel, hogy Nagy-Britannia terjessze elő bizonyítékait, amellyel megalapozhatja a Londonban magas szinten elhangzott állításokat. Peszkov Angela Merkelnek arra a “nem biztató” kijelentésére reagált, amelyben a kancellár Moszkvától sürgetett bizonyítékokat az incidensben való ártatlanságának bizonyítására.

A szóvivő szerint bizonyítékokat az ártatlanság vélelmének elve alapján a brit félnek kell előterjesztenie.

Emlékeztetett rá, hogy Putyin többször is közölte: Oroszországnak semmi köze sincs “a brit kém ellen Nagy-Britanniában elkövetett gyilkossági kísérlethez”. Megismételte, hogy Oroszország nemzetközi felügyelet alatt megsemmisítette vegyifegyver-készleteit.

 

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű