The news is by your side.

Moszkva: Damaszkusz és az orosz légierő megteremtette a keresztények hazatérésének feltételeit

30

Az orosz légierő által támogatott szíriai kormánycsapatok terrorellenes küzdelmének eredményeképpen lehetővé vált, hogy megkezdődjön a keresztények visszatérése az arab országba – jelentette ki Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön Moszkvában.

- Hirdetés -

Bogdanov, aki egyben az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja a Császári Ortodox Palesztinai Társaság kerekasztal-beszélgetésén szólalt fel a témában.

“Megállapítható: az orosz légi- és űrerő által támogatott szíriai kormányerők sikeres műveleteinek, csakúgy mint az Oroszország kezdeményezésére létrejövő feszültségcsökkentési övezetek hatására létrejönnek annak a feltételei, hogy a lakosság keresztény része visszatérhessen állandó lakhelyére, és hogy helyreállhassanak a vallásközi viszonyok” – mondta a diplomata.

Bogdanov méltatta a Szocsiban megtartott szíriai nemzeti párbeszéd kongresszusát, amelynek szavai szerint kulcsfeladata volt, hogy helyreállítsa a szíriai társadalom etnikai, vallási és politikai összetevőinek egységét. Kiemelte, hogy a fórumon keresztény és muszlim vallási vezetők is részt vettek, ami “a politikai rendezés elidegeníthetetlen része, és ami a megbékélés lehetőségét hordozza magában”.

- Hirdetés -

Bogdanov emlékeztetett arra, hogy Moszkva humanitárius segélyben részesíti a szíriai polgári lakosságot, köztük a keresztényeket.

A szíriai orosz békéltető központ csütörtökön egyébként az közölte, hogy a militánsok Kelet-Gútában három alkalommal is megtámadták a Damaszkusz felé megnyitott humanitárius folyosót, de a szíriai kormányerők mindannyiszor visszaverték őket. MTI

Keress pénzt

Ez is érdekelhet