Írjon nekünk

Politika

Moszkva kétségbe vonta a Pentagonnak az orosz biominták gyűjtésére adott magyarázatát

A megjelenés óta

-

Kétségesnek és légből kapottnak nevezte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Pentagon arra adott magyarázatát, hogy az amerikai légierőnek miért volt szüksége oroszországi biomintára.

Rjabkov erről csütörtökön Szocsiban nyilatkozott újságíróknak. Moszkva és Washington között újabb feszültséget keltett, hogy az amerikai légierő június 2-án közbeszerzései pályázatot írt ki orosz europid emberek ízületi nedv- és ribonukleinsav-mintájának beszerzésére. Július 18-án a kiírást úgy pontosították, hogy orosz és nem ukrán donorokra van szükség.

Ezzel kapcsolatban Ann Stefanek, a fegyvernem szóvivője szerdán azt a magyarázatot adta, hogy a biológiai minta beszerzésére vázizom-betegségek gyógyításának kikísérletezéséhez volt szükség. Mint mondta, a kutatás eredetileg nem Oroszországra vonatkozott, de mivel az eredeti mintát kereskedelmi úton onnan szerezték be, a kontrollmintának is onnan kellett származnia.

Az orosz határok közelében aktivizálódik a kettős rendeltetésű amerikai állami szervek tevékenysége

Az orosz külügyminiszter-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz határok közelében aktivizálódik a kettős rendeltetésű amerikai állami szervek tevékenysége, és hogy tengerentúli közreműködéssel laboratóriumhálózat jött létre, aminek szerinte “messzemenő következményei lehetnek”. Rjabkov összefüggésbe hozta a tendenciával az orosz állampolgároktól származó biológiai anyagok begyűjtését. Közölte: Moszkva értésére fogja adni Washingtonnak, hogy elfogadhatatlannak tart minden olyan lépést, amely veszélyt jelenthet Oroszország biológiai biztonságára.

“Nem állítom, hogy már most ez történik. De okunk van az aggodalomra és arra, hogy ezzel mélyebben is foglalkozzunk. Az amerikaiakkal minden téren és minden vonalon komolyan kell beszélnünk erről”Szergej Rjabkov

Rjabkov szerint kérdéseket vet fel, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó a Biológiai és Toxinfegyver-tilalmi Egyezmény megerősítésére. Mint mondta, a külügyi tárca ragaszkodni fog ahhoz, hogy az amerikai fél következetesebben és felelősségteljesebben kezelje a szerződéses rendszer megerősítésének ügyét.

Putyin a biztonsági szolgálattól értesült

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden közölte: Vlagyimir Putyin elnök a biztonsági szolgálatoktól értesült arról, hogy külföldiek Oroszországban biológiai mintát gyűjtenek orosz állampolgároktól. Peszkov szerint a tevékenységgel “nem kormányzati szervezetek képviselői” foglalkoztak.

“Tudják önök azt, hogy országszerte biológiai anyagot is gyűjtenek? Ráadásul különböző etnikumú és az Oroszországi Föderáció különböző földrajzi pontjain élő emberektől. Na, az itt a kérdés, hogy ezt miért teszik” – mondta Putyin a civil társadalom fejlesztése és az emberi jogok kérdésében illetékes tanács hétfői moszkvai tanácskozásán.

Az elnök szerint ez a tevékenység “céltudatosan és professzionális módon” történik. Úgy vélekedett, hogy az oroszoknak mindehhez “minden félelem nélkül” kell viszonyulniuk.

“Hadd tegyék, amit akarnak, nekünk meg azt kell tennünk, amit kell” – mondta Putyin, nem bocsátkozva további részletekbe azzal kapcsolatban, hogy kit vádol biológiai anyaggyűjtéssel. MTI

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Politika

Lavrov: Moszkva kész támogatni a közvetlen tárgyalást a Washington és Phenjan között

A megjelenés óta

-

Írta:

Oroszország kész támogatni a közvetlen tárgyalást az Egyesült Államok és Észak-Korea között a koreai válság rendezése érdekében – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői moszkvai sajtóértekezletén.

A miniszter arra figyelmeztetett, hogy az észak-koreai válság katonai megoldása katasztrófához vezethet.

Emlékeztetett rá, hogy Oroszország és Kína a konfrontatív lépésektől való tartózkodásra hívta fel a konfliktusban érintett feleket. Mint mondta, az ilyen fellépések befagyasztása után Moszkva kész segédkezni Washington és Phenjan párbeszédének előmozdításában a hatoldalú folyamat keretében, amelyben korábban a két Korea, Oroszország, az Egyesült Államok, Kína és Japán vett részt.

Kijelentette, hogy Moszkva nem támogatja a Vancouverben kedden Észak-Koreáról tartandó külügyminiszteri tanácskozást.

Lavrov szerint Moszkva kész közvetíteni Irakban is, az iraki és a kurd vezetés között. Kijelentette, hogy Oroszország támogatja Irak területi épségét.

Szíriával kapcsolatban ennek az ellenkezőjével vádolta meg az Egyesült Államokat. Ennek alátámasztására Lavrov megemlítette azt az amerikai kezdeményezést, amelynek értelmében a damaszkuszi rendszer megdöntésére törekvő, demokratikusnak nevezett ellenzéki erők határ menti biztonsági övezeteket hoznának létre. Ez a miniszter szerint nagy területleválasztást jelentene Szíria Törökországgal és Iránnal határos vidékein.

Szergej Lavrov hangsúlyozta, hogy a szíriai kormány és az ellenzéki erők bevonásával január végén Szocsiban tervezett konferencia célja az ENSZ égisze alatt megkezdett genfi rendezési folyamat előmozdítása lesz.

Lavrov ismételten azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy a többpólusú világrend kialakulása közepette illegitim eszközökkel törekszik visszaszoruló vezető szerepének megőrzésére. Az orosz diplomácia vezetője a “tisztességes konkurenciaharc” amerikai megsértésének példájaként említette meg egyebek között az orosz Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítésének akadályozását, az orosz média visszaszorítására tett kísérleteket, az orosz fegyvereladásokkal szembeni, harmadik piacokon való fellépést, valamint azt, hogy az orosz sportolókat – Lavrov szerint nem létező – kollektív doppinghasználatra hivatkozva megpróbálják eltiltani a nemzetközi versenyektől.

Az orosz diplomácia vezetője rámutatott: egyre több ország döntött úgy, hogy szuverenitásának védelmében megnöveli katonai erejét a nemzetközi jogrend leértékelődése miatt. Mint mondta, az Egyesült Államok jelenlegi vezetése számára nem prioritás az ENSZ-ben folytatott, egyeztetett munka.

A külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva az iráni nukleáris programról megkötött nemzetközi megállapodás megőrzésére fog törekedni, és nem fogja támogatni az azok megváltoztatására irányuló törekvéseket, amelyek szerinte “nem adnak okot az optimizmusra”. Mint mondta, Oroszország síkraszáll az Izrael és a palesztinok körül kialakult helyzet normalizálása mellett.

Ukrajnáról szólva Lavrov azt mondta, hogy Oroszország a szomszédos ország területének a krími referendum nyomán létrejött integritását kész tiszteletben tartani.

“Ukrajna területi épségét továbbra is tiszteletben tartjuk azon határok között, amelyek a krími referendum és a Krímnek az Oroszországgal való újraegyesítése után jöttek létre” – fogalmazott.

Lavrov úgy vélekedett, hogy az ukrajnai konfliktus rendezését gátolja a helyzet átpolitizálása, valamint az, hogy a Nyugat annak ellenére is támogatja Kijevet, hogy az nem hajtja végre a minszki megállapodásokat.

Az orosz külügyminiszter hangot adott álláspontjának, amely szerint azért gyorsultak fel a tárgyalások Macedónia hivatalos elnevezése körül, mert az Egyesült Államok a nyugat-balkáni államnak a NATO-ba történő felvétele mellett döntött. MTI

Tovább olvasom

Politika

Lavrov: Moszkva a krími referendum utáni ukrán területi integritást kész tiszteletben tartani

A megjelenés óta

-

Írta:

Oroszország Ukrajna területének a krími referendum nyomán létrejött integritását kész tiszteletben tartani – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői moszkvai sajtóértekezletén.

“Ukrajna területi épségét továbbra is tiszteletben tartjuk azon határok között, amelyek a krími referendum és a Krímnek az Oroszországgal való újraegyesítése után jöttek létre” – mondta.

Az ukrajnai konfliktusról szólva Lavrov úgy vélekedett, hogy a rendezést gátolja a helyzet átpolitizálása, valamint az, hogy a Nyugat annak ellenére is támogatja Kijevet, hogy az nem hajtja végre a minszki megállapodásokat.

Tovább olvasom

Politika

Oroszország újabb légvédelmi egységeket telepített a Krímre (+videó)

A megjelenés óta

-

Írta:

Oroszország újabb Sz-400-as légvédelmi egységeket telepített a Krím félszigetre.

Valószínűleg az orosz lépés arra válasz, hogy Donald Trump amerikai elnök decemberben bejelentette: az Egyesült Államok azt tervezi, hogy megerősíti Ukrajna védelmi képességeit. Erről tisztségviselők kifejtették, hogy egyebek között Javelin típusú harckocsi-elhárító rakéták szállítását jelenti.

Ez már a második orosz hadosztály a Krímben, amely Sz-400-as légelhárító rakétákkal van felszerelve, az elsőt tavaly tavasszal telepítették Feodoszija kikötővárosnál. Az új hadosztály Szevasztopol mellett fog állomásozni.

Az Sz-400-as rakétarendszer kevesebb mint öt perc alatt támadó rendszerré alakítható át – idézte az Interfax hírügynökség Viktor Szevosztyanovot, az orosz légierő egyik parancsnokát. Légi célpontok ellen 400 kilométeres körben vethetők be, ballisztikus rakéták ellen 60 kilométeres körben. 2007-ben állították hadrendbe az orosz hadseregnél.
A Krím és Szevasztopol 2014 március 11-én kikiáltotta függetlenségét. 2014 március 16-án népszavazást tartottak, ahol a krími szavazók 96.77%-a, a szevasztopoli szavazók 95.6%-a úgy döntött, hogy elszakadnak Ukrajnától és az Oroszországi Föderációhoz csatlakoznak. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2014 március 18-án aláírta az újraegyesülésről szóló megállapodást.
Krím a hazatérés (teljes film) magyar felirattal
Tovább olvasom
Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play

Népszerű