Írjon nekünk

Kultúra

Bukarestbe látogatott Kirill orosz pátriárka

A megjelenés óta

-

Daniel román pátriárka meghívására csütörtökön háromnapos látogatásra Bukarestbe érkezett Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház vezetője.

Kirill személyében a kommunista diktatúra megdöntése óta először jár orosz pátriárka Romániában. Az egyházfő a 304-ben Szalonikiben vértanúhalált halt Szent Demeter – a görögkeleti egyházak egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szentje – ünnepén érkezett Bukarestbe, ahol részt vesz a Bukarest védőszentjének is számító hittérítő tiszteletére rendezendő körmeneten. Kirill pátriárka magával hozta Sztarovi Szent Szerafim (a 18-19. században élt orosz szerzetes) ereklyéjének egy darabját, amelyet a Bukarestben élő orosz ortodox híveknek ajándékoz.

Kirill, akit vendéglátója már a repülőtéren fogadott, örömét fejezte ki, hogy román földre léphetett, ugyanakkor az orosz és román nép ortodox értékközösségét hangsúlyozta.

“Az emberek csak akkor lehetnek jó viszonyban egymással, ha közös értékeket tisztelnek. Bárhogy is alakulna a történelem, nekünk, különböző országokban élő ortodox keresztényeknek mindig szem előtt kell tartanunk közös értékeinket, amelyek életünket meghatározzák: ez rendkívüli lehetőséget biztosít számunkra az együttműködésre, békés együttélésre” – mondta Kirill pátriárka, Isten oltalmát kérve Romániára és a román népre.

Kirill pátriárkát és más testvéregyházak vezetőit az ortodoxiát a kommunizmus idején védelmezők emlékéve, illetve pátriárkává szentelésének tizedik évfordulója alkalmából hívta meg Bukarestbe a román ortodox egyház vezetője. Danielt, Moldva és Bukovina metropolitáját 2007 szeptemberében választották meg a román ortodox egyház pátriárkájává.

Elhidegült román-orosz kapcsolatok

A jobboldali beállítottságú Hotnews.ro hírportál tudni véli, hogy a román ortodox egyház feje sem a jobboldali Klaus Iohannis államfővel, sem a bukaresti szociálliberális kormányt vezető Mihai Tudose miniszterelnökkel nem konzultált a Kremllel szoros kapcsolatot ápoló Kirill pátriárka meghívásáról. Bukarest és Moszkva között elhidegült a kapcsolat Románia NATO-csatlakozása és főleg az amerikai rakétaelhárítási rendszer egyik támaszpontjának Romániába telepítése óta.

Kirill pátriárka bukaresti látogatásának nyilvánosságra hozott programjában semmilyen találkozó nem szerepel a vendéglátó ország világi vezetőivel. MTI

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Kultúra

Anna Karenina – Vronszkij-története – Premier előtti vetítés az Urániában

A megjelenés óta

-

Írta:

Premier előtti vetítésen mutatja be Karen Sahnazarov orosz rendező Anna Karenina – Vronszkij története című filmjét szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínház, amely a vetítés előtt pódiumbeszélgetést szervez a nagyszabású orosz filmdráma rendezőjével.

A kortárs orosz filmművészet egyik meghatározó alakja, a Moszfilmet is vezető Karen Sahnazarov új megközelítésből dolgozza fel Lev Tolsztoj klasszikus történetét. A forgatókönyv Vikentyij Vereszajev A japán háborúban című regényét ötvözi a Tolsztoj-művel, de úgy, hogy az eredeti alaptörténeten és a párbeszédeken semmit sem változtat – közölte az MTI-vel az Uránia Nemzeti Filmszínház.

Sahnazarov filmje az 1904-1905-ös orosz-japán háború idején játszódik: a sebesült Vronszkij gróf találkozik nagy szerelme, Anna Karenina fiával, Szergejjel, aki katonaorvos. Szergej magyarázatot kér tőle, mi sodorta anyját annak idején öngyilkosságba. Vronszkij felidézi szerelmük történetét, amelyért Anna vállalta a szakítást férjével, fia elvesztését és a nagyvilág megvetését.

A filmszínház közleménye szerint Karen Sahnazarov feldolgozása új oldalról világítja meg a hősnőt. Jelizaveta Bojarszkaja alakításában Anna érdesebb, kiszámíthatatlanabb; bizonytalansága, szenvedése őszinte szerelmében is állandó feszültségeket szül, ami még plasztikusabbá teszi a hősnő sorsának tragikumát.

Karen Sahnazarov a nyolcvanas évek óta az orosz filmművészet egyik meghatározó egyénisége. Sikeres lírai vígjátékokban villantotta meg először mesterségbeli tudását, majd a peresztrojka idején közéleti témák felé fordult.

Komoly nemzetközi elismerést váltott ki a Malcolm McDowell és Oleg Jankovszkij főszereplésével készült A cár gyilkosa (1991), amely első ízben dolgozta fel a cári család 1918-as meggyilkolásának történetét. Művészetének egyik csúcspontja a kilencvenes évek válsághangulatát érzékeltető A telihold napja (1998). Ugyanebben az évben kinevezték a Moszfilm vezérigazgatójának, és a sok kompromisszumot követelő tevékenység egy időre megtörte művészi pályáját. A visszatérést Csehov-adaptációja, a 6-os számú kórterem (2009), majd a háborús témájú Fehér Tigris és a Szerelem a Szovjetunióban (2013) jelentette. Új vállalkozásából, az Anna Kareninából nyolcrészes tévéváltozat is készült.

A film két főszerepét a kortárs orosz film népszerű színészházaspárja, Jelizaveta Bojarszkaja és Makszim Matvejev alakítja.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház a márciusi magyarországi mozibemutató előtt vetíti Karen Sahnazarov filmjét. A közönség a vetítés előtt, 17 órától pódiumbeszélgetésen találkozhat a rendezővel, akivel Forgács Iván, az orosz filmkultúra szakértője beszélget. MTI

Tovább olvasom

Kultúra

Párbeszéd kezdődhet az orosz és az ukrán ortodox egyház között

A megjelenés óta

-

Írta:

Az orosz ortodox egyház kész a tárgyalásra, miután az általa el nem ismert kijevi patriarchátus vezetője, Filaret erre levélben tett javaslatot Kirill orosz pátriárkának – jelentette ki Ilarion volokalamszki metropolita, az orosz ortodox egyház külkapcsolatainak irányítója pénteken Moszkvában.

A levélben Filaret, “a pravoszláv keresztények közötti széthúzás” beszűntetésére hívott fel, valamint arra, hogy vessenek véget a szembenállásnak.

“Bocsánatot kérek azért, amit szóval, tettel és az érzéseimmel elkövettem. És szívből, őszintén megbocsátok mindenkinek – írta Ilarion szerint levelében Filaret az orosz ortodox egyház volt kijevi metropolitája, aki az általa negyedszázada végrehajtott egyházszakadás óta első ízben fordult levélben az orosz ortodox egyház vezetőjéhez.
Az ukrán ortodox egyház szóvivője tagadta, hogy Filaret levelet intézett volna Kirillhez.

Ilarion kijelentette, hogy az orosz ortodox egyház nem kívánja feltételekhez kötni a párbeszédet, mert azok megakadályozhatnák a tárgyalást. Filaret levelét felolvasták a Moszkvában éppen ülésező főpapi tanácson, amely úgy döntött, hogy bizottságot állít fel az eszmecsere folytatásához.

A Kijevre igazodó ukrán egyház radikálisok segítségével mintegy 40, a moszkvai patriarchátus alá tartozó templomot foglalt el

A 90-es években Filaret Deniszenko által megalapított és az orosz ortodox egyház által szakadárnak tekintett, erősen oroszellenes kijevi patriarchátus nem ismeri el, hogy a 17. században Ukrajna a moszkvai patriarchátus fennhatósága alá került. Orosz sajtóértesülések szerint a Kijevre igazodó ukrán egyház radikálisok segítségével mintegy 40, a moszkvai patriarchátus alá tartozó templomot foglalt el.

Tovább olvasom

Kultúra

Meghalt Dmitrij Hvorosztovszkij orosz sztárbariton

A megjelenés óta

-

Írta:

Ötvenöt évesen meghalt szerda hajnalban Dmitrij Hvorosztovszkij orosz operaénekes. A hírt a TASZSZ hírügynökség a bartion ügynökeitől tudta meg.

A világhírű operaénekes, Dmitrij Hvorosztovszkij két és fél éve küzdött agydaganattal. Az énekes londoni képviselője közleményében azt írta, hogy Hvorosztovszkij élete utolsó napjait egy otthonához közeli hospice-házban, de szerettei körében töltötte.

Hvorosztovszkijnál 2015-ben diagnosztizáltak agydaganatot, és abban az évben lemondta összes nyári fellépését a terápia miatt.

A múlt év végén jelentette be „határozatlan idejű” visszavonulását az operaszínpadtól. Akkor azt is elárulta, hogy betegségével összefüggésben egyensúlyi problémákkal is küzd, ami rendkívül nehézzé tenné számára a színpadi produkciókban való részvételt. Koncerteken azonban továbbra is fellépett, a nagyközönség legutóbb idén júniusban az ausztriai Grafeneggben, Európa egyik legjelentősebb komolyzenei fesztiválján, a Dmitrij és barátai programban hallhatta, láthatta.

2016 áprilisában pedig Budapesten, a Müpában adott nagysikerű koncertet. MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play

Népszerű