Írjon nekünk

Ukrajna

A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel Kijevben

Közzétéve

-

Több ellenzéki ukrán párt és társadalmi szervezet közös tüntetést kezdett kedden a kijevi parlament előtt, a politikai reformok folytatását követelve.

A megmozduláson a tüntetők egy csoportja megpróbált áthatolni a rendőrök által a parlamentnél felállított fémkordonon, és eközben összecsaptak a rendfenntartókkal.

A 112.ua hírportál közlése szerint a tüntetést Miheil Szaakasvili, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzó és egykori grúz elnök Új Erők Mozgalma néven létrehozott pártja kezdeményezte, de csatlakozott a megmozduláshoz több ellenzéki parlamenti párt, a lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegély (Szamopomics), Julija Timosenko Haza (Batykivscsina) pártja, valamint a szélsőségesen nacionalista Szabadság (Szvoboda) aktivistái is.

A tüntetők fő követelései a parlamenti mentelmi jog megszüntetése, egy korrupcióellenes bíróság felállítása és a választási rendszer megváltoztatása.

Sátrakat vertek és csütörtökig maradnak

Sajtójelentések szerint délig több mint négyezer tüntető gyűlt össze a parlament előtt. Délután a tüntetők sátrakat kezdtek felállítani a demonstráció helyszínén. Újságíróknak úgy nyilatkoztak, hogy csütörtökig maradnak, mivel aznap tervezi a parlament követeléseik megvitatását.

A hatóságok rendkívüli erőkkel vonultak ki, az ukrán főváros központjában három és fél ezer rendfenntartó – zömében nemzeti gárdista – teljesít szolgálatot. A belvárosban korlátozták a forgalmat, a kormánynegyed utcáit – ahol a parlament a kormány és az elnöki hivatal épülete van – lezárták. Közvetlenül a parlamentet mintegy félezer gárdista védi. A szervezők mintegy tízezer tüntetőt várnak a parlament épülete elé.

A demonstráció miatt Andrij Parubij házelnök délelőtt felfüggesztette a parlamenti frakciók közötti egyeztetést a törvényhozás e heti plenáris napirendjéről. Az előzetes tervek szerint a parlament kedden tárgyalta volna második olvasásban a Donyec-medencei köztársaságok Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló, első olvasásban már megszavazott törvényt is.

Szaakasvili – aki szeptember 10-én gyalog érkezett Lengyelországból Ukrajnába, hívei gyűrűjében áttörve az ukrán határőrségen – már előre jelezte, hogy október 17-én visszatér Kijevbe híveivel az általa szükségesnek ítélt ukrajnai reformok ügyében.

A politikus 2004 és 2013 között volt Grúzia államfője. 2013-ban távozott – gyakorlatilag száműzetésbe – külföldre, 2015 májusában megkapta az ukrán állampolgárságot, 2016 novemberéig pedig a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzói tisztségét látta el.

Szaakasvili és Porosenko elnök között azonban megromlott a viszony, ami ahhoz vezetett, hogy a grúz politikus tavaly novemberben lemondott tisztségéről, majd új pártot alapított, amely előrehozott választásokat akar kikényszeríteni Ukrajnában.

Politika

Tizenkét évre ítéltek Moszkvában kémkedés miatt egy ukrán újságírót

Közzétéve

-

Írta:

Tizenkét évi fegyházra ítélte a moszkvai városi bíróság hétfőn a kémkedéssel megvádolt Roman Szuscsenko ukrán újságírót.

A zárt tárgyaláson az ügyész 14 év kiszabását kérte az újságíróra. Szuscsenko az utolsó szó jogán ártatlannak vallotta magát.

Roman Szuscsenkót, az Ukrinform hírügynökség munkatársát 2016 októberében vették őrizetbe az orosz fővárosban, azzal vádolva őt, hogy az az ukrán védelmi minisztérium hivatásos hírszerzője. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint az újságíró a hadseregről és a nemzeti gárdáról államtitoknak minősülő adatokat gyűjtött céltudatosan.

Az újságíró az Ukrinform állandó párizsi tudósítója volt, aki őrizetbe vételekor a szabadságát töltötte moszkvai rokonainál.

Az ukrán belügyminisztérium idén májusban felajánlotta, hogy Szuscsenkót cseréljék ki az orosz és ukrán kettős állampolgársággal rendelkező Kirill Visinszkijre, a RIA Novosztyi Ukraina hírportál főszerkesztőjére, aki ellen a herszoni bíróságon hazaárulás, valamint a délnyugat-ukrajnai felkelők támogatása címén indult eljárás.

Moszkvában erre az a válasz hangzott el, hogy a két ügy nem hasonlítható össze egymással, mert Visinszkij nem kémkedett, és az újságírói tevékenysége miatt indítottak ellene eljárást.

Tovább olvasom

Ukrajna

Életben van a Kijevben állítólag lelőtt orosz újságíró, az ukránok szerint az oroszok akarták megölni

Közzétéve

-

Írta:

Életben van Arkagyij Babcsenko orosz állampolgárságú újságíró, állítólagos megölése Kijevben egy különleges művelet volt – jelentette be Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján. Az ukránok szerint természetesen az oroszok szerettek volna végezni az újságíróval.

A tisztségviselő az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítása alapján közölte: az SZBU időben tudomást szerzett arról, hogy az “orosz titkosszolgálatok” Babcsenko életére törnek. Hozzáfűzte, hogy nem pusztán megakadályozták az újságíró megölését, de dokumentálni is tudták a merénylet előkészítését.

“Most kifejezhetném részvétemet Arkagyij Babcsenko családjának, de nem teszem. Ehelyett szeretném felköszönteni Arkagyijt immár harmadik születésnapja alkalmából, és kérem, hogy jöjjön be a terembe” – mondta az SZBU-főnök, mire az újságíró belépett.

Tovább olvasom

Ukrajna

Újabb orosz újságírót gyilkoltak meg Kijevben

Közzétéve

-

Írta:

Holtan talált rá felesége Arkagyij Babcsenko orosz állampolgárságú Ukrajnában élő újságíróra – értesült az Interfax hírügynökség.

Kijevi otthonukban holtan talált rá felesége Arkagyij Babcsenko orosz újságíróra. A feleség értesítette az ukrán hatóságokat, akik gyilkossági ügyben kezdték meg a nyomozást.

Orosz lapértesülések szerint a haditudósítót hátba lőtték. Az Interfax-Ukrajna szerint az ukrán rendőrség kizárta az öngyilkosság lehetőségét, közben az orosz nyomozóhatóságok is megkezdték a saját vizsgálatukat az ügyben.

Babcsenko haditudósítóként számos sajtóorgánumnak dolgozott az elmúlt évek során.

Az orosz külügyminisztérium elítélte a gyilkosságot és sürgette a bűncselekmény felderítését, egyúttal felhívta a figyelmet az Ukrajnában tapasztalható újságírókkal szembeni erőszakra.

Az ügyben az orosz szövetségi nyomozó bizottság is büntetőeljárást indított, tekintettel arra, hogy Babcsenko orosz állampolgár.

Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője Twitter-bejegyzésében az újságíró-gyilkosság haladéktalan és teljes kivizsgálására szólította a kijevi hatóságokat.

Az orosz külügyminisztérium felszólította az ukrán hatóságokat, hogy mindent tegyenek meg a gyilkosság felderítéséért. A tárca szerint a médiában dolgozók elleni erőszakcselekmények és gyilkosságok egyre gyakoribbak Ukrajnában, a nyomozások pedig rendre nem vezetnek el a tettesek kézre kerítéséhez.

Ukrajnában elteszik láb alól a független és ellenzéki újságírókat

Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet kijelentette, hogy Ukrajnában elteszik láb alól a független és ellenzéki újságírókat, a bűneseteket pedig nem vizsgálják ki, és mindig Oroszországot teszik értük felelőssé. A diplomata szerint számítani lehet arra, hogy ezúttal is ez fog történni.

Ukrajnában rendszeres az újságírók elleni erőszak

2016-ban az Ukrajinszka Pravda hírportál egykori munkatársa a neves orosz újságíró Pável Seremet autóját robbantották fel, szintén Kijevben. Az ügy hivatalos vizsgálata a mai napig nem zárult le.

Szintén 2016-ban holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót kijevi otthonának erkélyén. A barátai fel akarták köszönteni a születésnapján, ezért mentek át hozzá, és így bukkantak a holttestre, lőtt sebbel a fején.

Olesz Buzina oroszbarát ukrán újságírót pedig 2015. április 16-án kijevi otthona előtt lőtték agyon egy személyautóból.

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Melyik vb-dal a nyerő?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű