Írjon nekünk

Politika

Putyin: Moszkva egyetértésen alapuló ENSZ-reformot támogatja

A megjelenés óta

-

Oroszország támogatja az ENSZ megreformálását és korszerűsítését, de annak a többség egyetértésén kell alapulnia – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben átvette 20 új moszkvai nagykövet megbízólevelét.

Az eseményen jelen volt Jon Huntsman új amerikai nagykövet, aki hétfőn érkezett meg az orosz fővárosba. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama közül Oroszország, Kína és Franciaország nem írta alá a világszervezet reformját szorgalmazó, New Yorkban szeptemberben előterjesztett amerikai kezdeményezést, több 120 másik állam viszont igen.

Putyin hangsúlyozta, hogy az ENSZ munkájában a minőségi változásokat átgondoltan kell végrehajtani és hogy azoknak “ha nem is mindenki egyetértésén, de a nemzetközi közösség többségének konszenzusán” kell alapulniuk. Az orosz elnök szerint a világszervezet továbbra is a stabilitást és a kiszámíthatóságot szavatolja a nemzetközi ügyekben és annak “egyetemes természete nem vonható kétségbe.

Hangsúlyozta, minden állam számára “elsődlegesnek kell lennie, hogy feltétel nélkül tartsa magát a jogállamisághoz, és tiszteletben tartsa az ENSZ Biztonsági Tanácsának, mint a nemzetközi békéért és biztonságért való felelősségért elsősorban felelős szervnek az előjogait”.

Putyin, külön szólva az egyes misszióvezetők által képviselt országok és szervezetek, illetve Moszkva viszonyáról, egyebek között azt hangoztatta, hogy Oroszország konstruktív és kiszámítható együttműködésre törekszik az Egyesült Államokkal, az egyenlőség, a nemzeti érdekek kölcsönös tiszteletben tartásának és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elve alapján. Az orosz vezető kijelentette, hogy a kétoldalú viszony “nem okozhat megelégedettséget”.

Putyin ismételten együttérzését fejezte ki az amerikai vezetésnek Las Vegas-i tragédia miatt. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette, hogy Huntsmannek a Kremlbeli szertartás végén, a közös koccintás alkalmából, a többi nagykövethez hasonlóan módja nyílt szót váltania Putyinnal. Maga az új amerikai misszióvezető az esemény után kijelentette, hogy posztján a két ország közötti bizalom helyreállításán és a kétoldalú kapcsolatok erősítésén kíván dolgozni, “a kölcsönös érdeken megvalósuló együttműködés alapján”.

A katalán függetlenségi népszavazás és a spanyol rendőrség bevetésének ügyében a megbízólevél-átadási ceremónián Putyin Oroszország aggodalmát fejezte ki Ignacio Ybanez Rubio Madridból delegált új nagykövetnek. A történteket ugyanakkor Spanyolország belügyének minősítette és reményét fejezte ki, hogy a válságot hamarosan sikerül majd meghaladni.

Marcus Florian Ederernek, az EU új moszkvai nagykövetének az orosz vezető annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió a jövőben egy, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjedő gazdasági és humanitárius térséget hozzon létre. MTI

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Politika

Még nem tudni lesz-e idén újabb Putyin-Trump találkozó

A megjelenés óta

-

Írta:

A Kreml még nem erősítette meg, hogy az idén újra személyesen tárgyalna egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök.

Sajtóértesülések szerint az államfői találkozóra az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés vietnami csúcstalálkozóján kerülhet sor.

Jurij Usakov az orosz elnök tanácsadója újságírói kérdésre elmondta, hogy a korai még konkrétumokról beszélni a csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Az APEC-csúcsot 2017 november 10-11-én rendezik meg Vietnamban, 21 ország részvételével.

Tovább olvasom

Politika

Videó: Putyin köszöntötte a Világifjúsági és diáktalálkozó résztvevőit Szocsiban

A megjelenés óta

-

Írta:

Vlagyimir Putyin orosz elnök köszöntötte a XIX. Világifjúsági és diáktalálkozó résztvevőit Szocsiban. A megnyitóünnepséget a Bolsoj Jégpalotában rendezték meg az olimpiai parkban.


Tovább olvasom

Politika

Gaudi-Nagy Tamás: amíg Ukrajna nem biztosítja a magyarság önrendelkezését, nem lehet a közösség társult tagja

A megjelenés óta

-

Írta:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás pólóján: a Krím jogosan Oroszországé, Kárpátalja pedig jogosan tartozik Magyarországhoz

Kárpátalja autonómiájáért és az új ukrán oktatási törvény eltörléséért tüntettek ifj. Hegedűs Loránt református lelkész szervezésében péntek este Budapesten, az ukrán nagykövetség épülete előtt.

‘az őshonos nemzeti közösségeknek joguk van az autonómiához’

A demonstráción összegyűlt 100-150 ember előtt Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy minden magyar embernek joga van a szülőföldjén magyarként élni, és az őshonos nemzeti közösségeknek joguk van az autonómiához. Ezt akkor is ki kellett volna mondani, amikor az Európai Unió megkötötte a társulási szerződést Ukrajnával – tette hozzá.

“a Krím jogosan Oroszországé, Kárpátalja pedig jogosan tartozik Magyarországhoz”

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, aki egy angol nyelvű, “a Krím jogosan Oroszországé, Kárpátalja pedig jogosan tartozik Magyarországhoz” feliratú pólóban lépett színpadra, kijelentette: amíg Ukrajna nem biztosítja a csaknem 200 ezres kárpátaljai magyarság önrendelkezését, nem lehet a közösség társult tagja.

Tüntetés a budapesti ukrán nagykövetség előtt

A demonstrálók ifj. Hegedűs Loránt felszólítására egyperces csenddel emlékeztek meg az 1930-as években pusztító, mesterségesen előidézett ukrajnai éhínség, a holodomor áldozatairól. A résztvevők nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókat lobogtattak, és feltűnt egy katalán lobogó is.

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

A szeptember végén hatályba lépett ukrán oktatási törvény szerint 2020 szeptemberétől az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását csak az első négy osztályban engedélyezik, utána a tárgyak többségét ukránul kell tanítani. A módosítás ellen több szomszédos országban is tiltakoztak.

Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

Orosz Hírek © 2017