Írjon nekünk

Oroszországban mind a 16 kormányzóválasztást az Egységes Oroszország párt jelöltje nyerte

A megjelenés óta

-

Az előzetes adatok szerint Oroszországban mind a 16 kormányzóválasztást az Egységes Oroszország párt jelöltje nyerte meg vasárnap, második fordulóra egyik érintett régióban sem lesz szükség.

A hatalom pártja ugyanakkor a főváros, Moszkva több kerületében is elveszthette többségét az önkormányzati képviselőtanácsban. A végleges eredményeket várhatóan kedden teszik közzé.

Az ellenzéki liberális Jabloko párt hétfőn közölte, hogy Moszkvában a mintegy 1500 helyi képviselő mandátumból 180-at sikerült elnyernie, és 125 kerületi képviselőtanács közül hétben többségbe került. Ennek elsősorban a jövő évi polgármester-választás szempontjából van jelentősége, mert egy 2012-ben bevezetett szabályozás értelmében a jelölteknek át kell menniük a “helyhatósági szűrőn”, vagyis az indulásukhoz össze kell gyűjteniük 110 képviselői aláírást.

A moszkvai polgármesteri címért a Jabloko részéről Szergej Mitrohin, a párt fővárosi szervezetének elnöke, valamint a mostani, más pártokkal és független jelöltekkel való összefogáson alapuló, “politikai Uber” néven ismertté vált választási összefogás kezdeményezője, Dmitrij Gudkov volt parlamenti képviselő szállhat sorompóba. A jelöltségről a tervek szerint a két politikus közötti vita alapján a párt kongresszusa dönt majd.

Elemzők szerint a helyi szinten elért moszkvai ellenzéki siker a Kremlt nem igazán nyugtalanítja.

A részvételi arány szakértők szerint megfelel a helyi választások “régiós átlagának”, amíg a fővárostól mintegy félezer kilométerre keletre fekvő Mordvin Köztársaságban a nem végleges adatok szerint a szavazásra jogosult polgárok 71 százaléka adta le voksát, addig Moszkvában csak 14-15 százalék élt választójogával. A fővárosban a megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt a liberális demokraták és a Jabloko párt részéről is kezdeményezték a moszkvai választási bizottság elnökének, Valentyin Gorbunovnak az elmozdítását.

A szövetségi parlament alsóházában megtartott két időközi választás közül az egyiken szintén az Egységes Oroszország jelöltje, Szergej Jahnyuk vezet, és valószínűleg megszerzi a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) élére kinevezett volt házelnök, Szergej Nariskin mandátumát. A másik körzetben, ahol a kormánypárt nem állított jelöltet, a jelek szerint a liberális demokrata Borisz Pajkin győzött.

A Központi Választási Bizottság és az orosz belügyminisztérium szerint sehol sem történt olyan jelentős szabálysértés, amely a végeredményt befolyásolhatta volna. Ugyanakkor Ella Pamfilova, a központi választási bizottság elnöke még vasárnap kilátásba helyezte, hogy az Altáji körzetben semmisnek nyilvánítják a választási eredményeket az előre leadott szavazatok feltűnően és nehezen magyarázhatóan magas aránya miatt. Országosan több száz szabálysértésről érkezett bejelentés.

Borisz Grizlov, az Egységes Oroszország legfelsőbb tanácsának vezetője elmondta, hogy a szervezet megerősítette pozícióját az ország vezető pártjaként. Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja központi bizottságának elnöke arról számolt be, hogy pártja a Távol-Keleten és Szibériában növelte befolyását. Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális demokraták vezére azt kifogásolta, hogy a szervezők nem biztosítottak “normális feltételeket” a választásokhoz.

Oroszország 85 régiójából 82-ben tartottak vasárnap helyhatósági, regionális vagy kormányzóválasztást, az 5800 – különböző szintű – voksolás keretében 88 ezer jelölt 36 700 mandátumért küzdött meg. A választók 16 kormányzó személyéről és hat regionális törvényhozás összetételéről dönthettek, Moszkvában pedig több mint 1500 helyi képviselői hely sorsa dől el. A politikai tisztségekért 42 párt és hat civil egyesület versengett egymással. MTI

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Szíria

Orosz hadászati bombázók mértek csapást a terroristákra Abu-Kemálnál

A megjelenés óta

-

Írta:

Hat Tu-22M3-as hadászati bombázó mért légicsapást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet objektumaira a szíriai Abu-Kemál város közelében – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz területről felszállt bombázók Irán és Irak légterén áthaladva érték el a Deir-ez-Zór tartományban lévő Abu-Kemált. A gépek az IÁ erődítményeit, csapatösszevonásait és páncélosait támadták. A bombázókat a szíriai hmejmími légitámaszpontról felszállt Szu-30-as vadászgépek biztosították.

Az orosz védelmi tárca szerint a bombázók az összes kijelölt célt megsemmisítették. A hadművelet után az orosz repülőgépek a közlemény szerint visszatértek bázisaikra.

Hasonló légicsapást az orosz bombázók szerdán hajtottak végre a térségben.

Megosztás
Tovább olvasom

Politika

Gyurcsány: Magyarország az EU szövetségese, nem Oroszországé

A megjelenés óta

-

Írta:

A demokratikus ellenzéknek világossá kell tennie, hogy Magyarország katonai és politikai értelemben a transzatlanti együttműködésben érdekelt és az Európai Unió a szövetségese, nem pedig Oroszország – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke egy pénteki, budapesti konferencián.

Gyurcsány Ferenc az “Oroszország – szemben Európával?” című rendezvényen tartott nyitóbeszédében, kétségtelennek nevezte, hogy minden korábbinál nagyobb és aktívabb az orosz titkosszolgálatok magyarországi jelenléte, az orosz hírszerzési tevékenység és a közvetlen politikai befolyásolás-szerzési igény.

A politikus úgy fogalmazott: vádolja a magyar kormányt azért, mert nem hajlandó felismerni ezt az orosz magatartást és nem tesz ellene semmit. A kabinet nem engedi, hogy ezt a problémát a parlament megfelelő bizottsága megtárgyalja, nem hajlandó ellenlépéseket tenni, úgy tesz, mintha az orosz politika nem változott volna meg az elmúlt években – jelentette ki. Egy szót sem lehet hallani arról, hogy a magyar kormány intézkedéseket tett volna annak érdekében, hogy Oroszország ne avatkozzon be a közelgő magyar választásba, ahogy minden bizonnyal megtette ezt az Egyesült Államokban illetve Franciaországban – mondta.

A magyar kormány olyan intenzív és szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal, amelyek időnként a barátság érzetét keltik, olyan gesztusokat gyakorol, amelyek messze túlmutatnak a partneri együttműködés szintjén – közölte Gyurcsány Ferenc. Emellett a két ország olyan megállapodásokat köt, például a paksi bővítésről, amelyekhez szövetségesi körben kellene partnert találni – tette hozzá.

A lehetséges okokat elemezve kijelentette, hogy a magyar kormány szövetségest talál Oroszországban az Európai Uniót gyengíteni kívánó politikájához. A kabinet nem bánja, hogy Oroszország destabilizálni szeretné az EU-t, hanem utat, “hátsó ajtót” nyit ehhez – fogalmazott. A kormány azért nem tesz ellenintézkedéseket, mert ebben az esetben nem az elsődleges magyar érdek, hanem a Brüsszel-ellenes politikája határozza meg az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokat – érvelt a pártelnök. Eközben kimondva, kimondatlanul ott van az a fajta lelki rokonság, amelyik az “autoriter Putyin elnököt és az autoriter Orbán miniszterelnököt összeköti. Ha úgy tetszik, a zsák megtalálta a foltját” – fogalmazott.

A demokratikus ellenzéknek azzal az igénnyel kell fellépnie, hogy megőrizzék a magyar nemzeti szuverenitást és az EU egységét, ezért az ilyen beavatkozási kísérleteket el kell hárítani – összegzett.

Az eseményt egy fővárosi szálloda különtermében tartották, körülbelül 150 fős hallgatóság előtt. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Politika

Az orosz csapat kizárása esetén nem közvetítik az olimpiát az állami televíziók

A megjelenés óta

-

Írta:

Nem fogja közvetíteni a phjongcshangi téli olimpiát az orosz csapat kizárása esetén sem az Összoroszországi Televíziós és Rádiósugárzási Társaság (VGTRK), sem az ugyancsak állami tulajdonban lévő Pervij Kanal (Első Csatorna) televízió.

Ezt a két médiavállalat pénteken helyezte kilátásba, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csütörtökön közölte: továbbra sem megfelelőek az oroszországi doppingellenes intézkedések, ezért az Orosz Antidopping Ügynökség (RUSADA) továbbra sem végezhet semmilyen tesztet.

Egyelőre változatlanul kérdéses, hogy az ország sportolói ott lehetnek-e a februári olimpián, igaz, több orosz szakértő szerint a RUSADA rehabilitálásának megtagadása nem jelenti egyúttal a nemzeti csapat kizárását is. Az ügyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) december 5-én hirdeti ki döntését.

Az olimpiát a VGTRK csatornáin és a Pervij Kanalon kívül elvileg még a Gazprom Mediához tartozó Match TV közvetítheti. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője érthetőnek minősítette az állami televíziók állásfoglalását, ugyanakkor közölte, hogy erről még korai beszélni és az orosz sportolók folytatják a felkészülést az olimpiára.

Moszkva a WADA döntését politikai indíttatásúnak tartja.

Sporttisztségviselők szerint a RUSADA végrehajtotta a WADA által megkövetelt összes személyzeti és szervezeti változtatást. Az orosz vezetők ugyanakkor kitartanak amellett, hogy Oroszországban nincs és nem is volt államilag támogatott doppingolás, aminek elismerését a WADA feltételül szabta az orosz doppingellenes ügynökség jogainak helyreállításához.

Moszkva szerint a nemzetközi testület túllépte a szakmaiság határait.

A Rosszija 1 csatorna egyik vitaműsorában elhangzott, hogy Oroszország kanadai polgári bíróságon kíván pert indítani a WADA által felkért független szakértő, Richard McLaren ellen, akinek vizsgálata arra az eredményre jutott, hogy a szocsi téli olimpia doppinglaborjában az orosz sportolók pozitív mintáit negatívra cserélték. A McLaren-jelentést Moszkvában megalapozatlannak minősítették.

Vlagyimir Putyin orosz elnök október 9-én Cseljabinszkban kijelentette, hogy a doppingváddal illetett orosz sportolókat polgári bíróságokon kell megvédeni.

“Úgy gondolom, hogy a különleges (sport)bírósági rendszerek itt már nem elegendők, általános polgári bírói testületekhez kell fordulni” – hangoztatta.

Megosztás
Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű