Írjon nekünk

Politika

Putyin és Trump kedvezően értékelte első megbeszélésüket

A megjelenés óta

-

Egyaránt kedvezően értékelte első találkozójuk létrejöttét Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Az amerikai és az orosz elnök pénteken tárgyalt a németországi Hamburgban, a G20-csúcs közben.

A megbeszélés előtt közösen tett sajtónyilatkozatban az elsőként megszólaló amerikai elnök kiemelte, hogy “nagyon pozitív” első személyes, hivatalos találkozó.

Hozzátette, hogy számos témáról beszéltek, folytatják a tárgyalást és arra számít, hogy az amerikai-orosz viszonyban és minden további érintett számára is sok kedvező fejlemény adódik a kapcsolatfelvételből.

Az orosz elnök rámutatott, hogy telefonon már többször beszéltek nagyon fontos bilaterális és nemzetközi ügyekről. Azonban “egy telefonbeszélgetés sohasem elég”, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez és a nemzetközi gondok megoldásának előmozdításához – tette hozzá, kifejezve reményét, hogy a találkozónak lesznek eredményei.

Az amerikai és az orosz elnök egyaránt megtiszteltetésnek nevezte, hogy személyesen megismerhették egymást.

Az alig három perces tájékoztatón jelen volt Rex Tillerson amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is. Mind a négyen fotelben ültek, félkörben, egy viszonylag szűk helyiségben, ahová az újságírókat röviddel a találkozó kezdete után engedték be.

Donald Trump és Vlagyimir Putyin kétszer is kezet fogott egymással, először az amerikai elnök, másodszor az orosz államfő nyilatkozata után. Donald Trump élénk, Vlagyimir Putyin visszafogott volt.

A nyilatkozatok után nem válaszoltak a bekiabált kérdésekre, amelyek a többi között az amerikai választási kampányt érintő feltételezett orosz tevékenységre vonatkoztak. MTI

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Politika

Oroszországban mintegy 2,6 millió illegális bevándorló tartózkodik

A megjelenés óta

-

Írta:

Mintegy 2,6 millióra tehető az Oroszországban tartózkodó illegális bevándorlók száma – jelentette ki Alekszandr Gorovoj orosz belügyminiszter-helyettes pénteken Moszkvában.

Gorovoj szerint az illegális bevándorlás csökkenő tendenciát mutat Oroszországban, és az orosz belügyi szervek lépéseket tesznek a jelenség visszaszorítása érdekében. A helyettes tárcavezető elmondta, hogy eddig kétmillió, törvénysértést elkövető külföldi állampolgárt tiltottak ki az országból.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos májusban 8-10 millió illegális bevándorlóról beszélt, akiknek jelenléte szerinte szociális feszültségekhez és a beutazók jogaival való visszaéléshez vezetett.

Az Oroszországi Népgazdasági és Államigazgatási Akadémia decemberben közzétett felmérése szerint a tavalyi év második felében, kétéves szünet után újból tömegessé vált a vendégmunkások, túlnyomórészt az idénymunkások beáramlása, számuk szeptember végén elérte 10,4 millió főt. A legtöbben, 8,8 millióan a Független Államok Közössége tagállamaiból, elsősorban Ukrajnából, Üzbegisztánból és Tádzsikisztánból érkeztek.

A felmérés szerint évente 4 millióan utaznak be Oroszországba munkavállalás céljából, közülük 1,3 millió személy munkáját nem legalizálják. MTI

Tovább olvasom

Politika

Még nem tudni lesz-e idén újabb Putyin-Trump találkozó

A megjelenés óta

-

Írta:

A Kreml még nem erősítette meg, hogy az idén újra személyesen tárgyalna egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök.

Sajtóértesülések szerint az államfői találkozóra az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés vietnami csúcstalálkozóján kerülhet sor.

Jurij Usakov az orosz elnök tanácsadója újságírói kérdésre elmondta, hogy a korai még konkrétumokról beszélni a csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Az APEC-csúcsot 2017 november 10-11-én rendezik meg Vietnamban, 21 ország részvételével.

Tovább olvasom

Politika

Videó: Putyin köszöntötte a Világifjúsági és diáktalálkozó résztvevőit Szocsiban

A megjelenés óta

-

Írta:

Vlagyimir Putyin orosz elnök köszöntötte a XIX. Világifjúsági és diáktalálkozó résztvevőit Szocsiban. A megnyitóünnepséget a Bolsoj Jégpalotában rendezték meg az olimpiai parkban.


Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

Orosz Hírek © 2017