Írjon nekünk

Gazdaság

A Gazprom megkezdte a Török Áramlat csővezeték építését

A megjelenés óta

-

A Gazprom megkezdte a Török Áramlat földgázvezeték lefektetését a Fekete-tenger fenekén, az orosz partok közelében – közölte vasárnap az orosz gázipari óriásvállalat.

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója a kommünikében kijelentette, hogy a projekt megvalósítása szigorúan a tervek szerint halad, és hogy Törökország, valamint Oroszország európai partnerei számára 2019 végére megbízható új útvonal áll majd rendelkezésére az orosz gáz importjához.

Moszkva először 2014-ben vetette fel a Török Áramlat megépítésének gondolatát, miután az Európai Unió az ukrajnai válság közepette blokkolta a Fekete-tenger alatt Bulgáriáig megépítendő Déli Áramlat projektjét. Az új vezeték tervét azonban felfüggesztették, amikor a török légierő 2015 végén lelőtt egy Szíriában feladatot végrehajtó orosz vadász-bombázót. A megvalósítás újabb lendületet vett, miután a török elnök bocsánatot kért Putyintól, majd Moszkva és Ankara kapcsolataiban 2016-ban újabb enyhülés indult meg.

Oroszország és Törökország tavaly októberben kötötte meg a kormányközi megállapodást az ukrán tranzit elkerülését célzó Török Áramlat megépítéséről. A gázvezetéknek két szárazföldi és egy tengeri szakasza lesz. Ez utóbbi csaknem 910 kilométer hosszú, megépítését a Gazprom finanszírozza.

A két szárazföldi vezeték egyike kizárólag Törökországot látja majd el földgázzal. Ennek a kapacitása évi 15,75 milliárd köbméter, és 100 százalékban a Botas török állami kőolaj- és gázvállalat tulajdona lesz. A másik szárazföldi vezeték Európába szállítja az orosz földgázt Törökországon át. Ennek a 180 kilométer hosszú szakasznak 50-50 százalékos tulajdonosa a Gazprom és a Botas.

A Gazprom 100 százalékos leányvállalata, a South Stream Transport decemberben a svájci Allseas Grouppal állapodott meg a Török Áramlat első, tengeri szakaszának megépítéséről.

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Gazdaság

Oroszországban idén kétszámjegyű lesz a növekedés az autógyártásban

A megjelenés óta

-

Írta:

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén.

Oroszországban szeptemberben a gyártott autók száma 21,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idei első kilenc hónapban a bővülés 21,4 százalék volt, az időszakban 977 ezer autó készült Oroszországban.
Tavaly mintegy 10 százalékkal zsugorodott az orosz autógyártás.

Legutóbbi hivatalos adat szerint az idei első kilenc hónapban értékesített új autók száma 10,6 százalékkal 1 millió 129 ezerre emelkedett Oroszországban.

Előrejelzések szerint idén 1,580 millióra bővülhet az eladott új autók száma, ami azonban még így is igen messze áll a 2012-ben beállított, 2,935 milliós rekordtól.

Oroszországban tavaly közel 1,42 millió autót értékesítettek, ami 11 százalék csökkenés 2015-höz képest, amikor ennél jóval nagyobb mértékben, 36 százalékkal zuhant az eladás. MTI

Tovább olvasom

Gazdaság

Putyin aláírta az Észak-Koreával szembeni szankciókról szóló rendeletet

A megjelenés óta

-

Írta:

Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án fogadta el a Phenjan által 2016. szeptember 9-én végrehajtott ötödik kísérleti atomrobbantás után.

A döntés megtiltja a szén, vas és vasérc importját Észak-Koreából, de nem vonatkozik a létfontosságú élelmiszerek szállítására.

Az orosz hivatalos közlöny internetes oldalán hétfőn közzétett elnöki rendelet egy sor gazdasági, tudományos és technikai kapcsolat leállítását rendeli el.

Oroszország és Kína támogatta a Phenjanra atomprogramja és rakétakísérletei miatt kirótt ENSZ-szankciókat, bár Moszkva hangsúlyozta, hogy a büntetőintézkedéseknek nem szabad az egyszerű embereket sújtania.

Moszkva és Peking azt is javasolta, hogy az észak-koreai atom- és rakétaprogram befagyasztásával párhuzamosan tárgyaljanak az amerikai és dél-koreai hadgyakorlatok befagyasztásáról is.

Az Európai Unió hétfőn külügyminiszteri értekezletén újabb gazdasági szankciókat fogadtak el, amelyek értelmében megtiltják finomított olajtermékek, illetve nyersolaj eladását Phenjannak. MTI

Tovább olvasom

Gazdaság

Paks II. lenyomja az árakat, ezért Ausztria beperli Magyarországot

A megjelenés óta

-

Írta:

Keresetet nyújt be Ausztria az Európai Bíróságnál a paksi atomerőmű tervezett bővítése miatt – jelentette be Christian Kern osztrák kancellár pénteken – írja a hvg.hu

Kern egyelőre nem árulta el, hogy pontosan mikor nyújtja be a keresetet.

A paksi bővítés a német áramtőzsdén várhatóan megawattonként 70 eurócenttel lenyomja az árakat

Az osztrákok egyébként azért ellenzik a bővítést, mert a paksi villamos energia olyan pluszkapacitást hoz a nemzetközi hálózatba, amely a német áramtőzsdén várhatóan megawattonként 70 eurócenttel lenyomja az árakat (jelenleg 21,5 eurón állnak). Mivel az osztrák piacon is a német tőzsde az irányadó, a hatást nem tudják elkerülni.

A magyar kormány szerint viszont a Paks II. nem tartalmaz állami támogatást, és szabadpiaci körülmények között is versenyképes és megtérülő beruházás.

Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

Orosz Hírek © 2017