Írjon nekünk

Gazdaság

Több mint 1200 négyzetméteres orosz mozaik kerül Belgrád legnagyobb templomába

A megjelenés óta

-

Megkezdhetik annak a több mint 1200 négyzetméteres mozaiknak a felhelyezését a Belgrád jelképének számító Szent Száva-templomban, amelyet Oroszországtól kapott Szerbia, a kupoladísz egy része ugyanis már megérkezett a szerb fővárosba.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint szerdán a 40 tonnás mozaik első negyede érkezett meg Oroszországból Szerbiába. A Jézus mennybemenetelét ábrázoló kép Nyikolaj Muhin orosz ikonfestő műtermében készült. Muhint művészeti körökben Andrej Rubljov 15. századi ikonfestő legnagyobb követőjének és méltó utódjának tartanak.

A 30 méter átmérőjű, 1230 négyzetméteres alkotást egy orosz és szerb művészekből álló csapat helyezi majd fel a Szent Száva-templom legnagyobb kupolájába, a munkálatok a várakozások szerint még idén befejeződnek.

Oroszország korábban 30 millió eurós támogatást adott a templom építésére, a négymillió euróba kerülő mozaikot pedig részben az orosz Gazprom Neft olajipari cég finanszírozta.

Miután a világ legnagyobb alapterületű ortodox temploma teljesen elkészül, a falait és kupoláját összesen mintegy 17 ezer négyzetméteren díszítik majd szerb-bizánci stílusú mozaikok. A korábbi információk szerint a műveken mintegy 600 szent, valamint az Ó- és Újszövetség legfontosabb jelenetei kapnak helyet.

A Szent Száva-templom építésének ötlete 1895-ben merült fel. Helyszínként a Belgrád központjában fekvő Vracar-fennsíkot választották, mert 1594-ben ott gyújtották fel Szent Szávának, az önálló szerb ortodox egyház megalapítójának az ereklyéit. A templomépítés azonban az 1912-1913. évi balkáni háború, majd az első világháború miatt késlekedett. 1935-ben ugyan megkezdődött, de a második világháború miatt ismét leállt. Ezt követően csak 1985-ben folytatódhatott az építkezés a hely újbóli felszentelése után.

A Belgrád szimbólumának számító és a városba vezető utak mindegyikéről látható 4000 tonnás kupolát 1989-ben helyezték rá az épületre.

Mivel az építkezés költségeit főként adományokból fedezték, így azóta is nagyon lassan haladt a munka.

A templom külseje 2004-ben készült el, és külsőleg a koszovói Gracanica kolostort idézi.

Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány évvel ezelőtti belgrádi látogatásakor járt a Szent Száva-templomban, és akkor döntött arról, hogy a templomot orosz segítséggel fejezik majd be, ezzel is erősítve a hagyományosan jó orosz-szerb kapcsolatokat.

MTI

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Gazdaság

Elkerülik Ukrajnát a délre tartó orosz vonatok

A megjelenés óta

-

Írta:

Elkerülő pályára terelte át hétfőn az Oroszországi Vasutak társaság a déli irányba tartó vonatokat a Zsuravka-Millerovo útvonalon, az orosz szerelvények ezentúl nem veszik igénybe Ukrajna területén átvezető régi vasúti szakaszt.

A 137 kilométer hosszú, 2015 áprilisa és 2017 augusztusa között megépült elkerülő pályaszakaszon szeptember óta közlekednek rendszeresen a teherszerelvények, az utasszállító vonatok egy részét pedig november óta terelték rá. Korábban a Fekete-tenger irányába tartó vonatoknak kétszer kellett átlépniük az ukrán államhatárt Luhanszk megyében.

Az új szakaszon a személyvonatok óránként 140, a teherszállító szerelvények pedig 90 kilométeres sebességgel haladhatnak. A pályát nyári időszakban 190 szerelvény veheti igénybe.

Rosztov és Voronyezs megyében az elkerülő szakaszon összesen hét új állomás és egyebek mellet 20 vasúti átjáró és a Kalitva folyón át egy 158 méteres vasúti híd épült. MTI

Tovább olvasom

Gazdaság

A Rosztovi Atomerőműben megkezdődött a 4. számú blokk fizikai indítása

A megjelenés óta

-

Írta:

2017. december 6-án 19:53-kor Volgodonszkban, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern legnagyobb, villamos energetikai divíziójához tartozó Roszenergoatom Konszern kirendeltségeként működő Rosztovi Atomerőmű üzemeltetési szolgálatának szakemberei sikeresen behelyezték az első fűtőelemeket a 4. számú blokk reaktorába.

A fizikai indítás a Rosztovi Atomerőmű 4., VVER-1000 típusú blokkjának energetikai indítását, az energiatermelés megkezdését célzó előkészítő munkálatok hosszú folyamatának a startját jelenti. A fizikai indítás során meghatározzák az aktív zónának a reaktor üzemeltetése során szükséges jellemzőit. Huszonöt napra tervezik ezt a folyamatot, amelynek végén a reaktor eléri a legkisebb ellenőrzött teljesítményszintet. Az aktív zónába összesen 163 fűtőanyag-kazettát helyeznek be.

A döntés, amelynek értelmében a Rosztovi Atomerőmű 4. blokkja készen áll a fizikai indításra, az orosz környezetvédelmi, technológiai és nukleáris felügyelet, a Rosztyehnadzor célirányos ellenőrzésének eredményeként született meg. Ennek során megvizsgálták, hogy a blokk technológiai rendszerei és berendezései, az ott dolgozó alkalmazottak, valamint az üzemeltetési dokumentumok megfelelnek-e a követelményeknek és készen állnak-e a blokk fizikai indítására. Az indítási műveletek végrehajtásánál jelen volt a Rosztovi terület kormányzója, Vaszilij Golubjev, a Roszatom villamos energetikai divíziójának vezetője, a Roszenergoatom Konszern vezérigazgatója, Andrej Petrov és a Roszatom gépészeti-mérnöki ágazatának vezetője, a Rosztovi Atomerőmű blokkjait fővállalkozóként tervező és építő ASZE-cégcsoport elnöke, Valerij Limarenko.

Andrej Petrov szavai szerint egyedülállóak az új atomerőmű építésével kapcsolatos tapasztalatok, amelyeket a legdélebben fekvő oroszországi atomerőműben szereztek. „Ez példa nélkül álló eset: a Rosztovi Atomerőmű a modern kori Oroszország egyetlen olyan atomerőműve, amely hét év alatt egy telephelyen három blokkot helyezett üzembe (2010-ben a 2., 2015-ben a 3., most pedig a 4. számút). A legújabb kori történelemben ez az első, ahol újjászületett a nyersanyag- és a pénzügyi tartalékok leghatékonyabb kihasználását, valamint az irányadó építési határidők betartását egyaránt biztosító, úgynevezett „folyamatos építés”. Megjegyzem, hogy az eredmény, amellyel lehet és kell is büszkélkednünk, az egységes csapat érdeme. Az ország és az ágazat vezetősége által ránk bízott, a blokkok beindítását célzó fő feladatot teljesítjük” – mondta.

Valerij Limarenko a maga részéről azt hangoztatta, hogy a 4. blokk határidőnek megfelelő fizikai indítása is bizonyítja, hogy a gépészeti-mérnöki divízió következetesen teljesíti az új kapacitások üzembe helyezésére vonatkozó kötelezettségeit. „A rosztovi telephely, mondhatni, mintaszerű a számunkra, itt dolgozzuk ki a korszerű projektvezérlési technológiáinkat, vezetjük be a digitális megoldásokat és felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzünk, amelyeket azután más beruházásaink során is hasznosítunk. Ennek kedvező hatása megmutatkozik az építkezések határidején és minőségén is. Szeretnék köszönetet mondani minden munkatársnak, aki részt vesz ebben a projektben!” – jelentette ki Limarenko.

A 4. blokk a Rosztovi Atomerőműben épülő utolsó blokk, amely gyakorlatilag lezárja a VVER-1000 típusú reaktorokkal felszerelt blokkok legendás sorozatát. Az ilyen típusú, a biztonságot garantáló legkorszerűbb, a mélyreható, többlépcsős védelem elvén alapuló megoldásait megvalósító reaktorok fő jellemzője a legnagyobb fokú megbízhatóság.

A 4. blokk fizikai indítása után az indítási műveletek döntő szakasza, az energetikai indítás, a villamosenergia-termelés megkezdése következik.

A világon jelenleg 34 VVER-1000 típusú blokk működik (közülük kilenc Oroszországban), amelyek eddig összesen 725 reaktoréven át működtek, és ezalatt 5500 milliárd kilowattóra villamos energiát termeltek. A VVER-1000 típuson alapuló, tovább növelt biztonsági jellemzőkkel rendelkező reaktorfejlesztések szolgáltatták az alapot a VVER-1200 típusú 3+ generációs innovációs projektekhez. Ez alapján épült meg Oroszországban a világ első 3+ generációs blokkja, a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés első blokkja, amely idén februárban kezdte meg a kereskedelmi üzemét. Emellett pedig ilyen innovatív technológiával épül az utóbbi novovoronezsi kiépítés II. és a Leningrád II-es kiépítés 2 blokkja is, valamint november 30-án megkezdődött a Ruppuri Atomerőmű első, VVER-1200 típusú blokkjának építése is.

A Leningrád II. kiépítés első VVER-1200 típusú blokkja pedig szintén megkapta az orosz nukleáris hatóságtól a működés engedélyt, így még ebben a hónapban várható ezeknek a blokkoknak a fizikai indítása.

A Rosztovi Atomerőmű a Roszatom villamos energetikai divíziójához tartozó Roszenergoatom Konszern Részvénytársaság részlege. Az erőmű a cimljanszki víztározó partján, Volgodonszk városától 13,5 kilométerre fekszik. Az atomerőműben 1000 MW névleges teljesítményű, VVER-1000 típusú blokkok üzemelnek.

Ma a Rosztovi Atomerőmű a Rosztovi terület és Dél-Oroszország egyik legnagyobb energetikai vállalata. A 4. blokk üzembe helyezése lehetővé teszi Oroszország teljes déli régiójának stabil villamosenergia-ellátását. Mindeközben maga a Rosztovi terület az áramtermelés mennyiségét illetően a tíz legjelentősebb oroszországi régió közé tartozik.

Az erőmű jelenleg a térség villamos energia ellátásának a 46 százalékát biztosítja. Az ország déli részének energiarendszerében az energiabiztonság alapját jelentő létesítmény blokkjaiból a Volgográdi, a Krasznodari és a Sztavropoli területre, valamint Volgodonszk városába kerül villamos energia. Az új, 4. blokk üzembe helyezésével az erőmű részesedése a régió villamos energia termelésében közel 54 százalékra nő.

A blokk kereskedelmi üzemének kezdete után évente összesen mintegy 1 milliárd rubeles többlet adóbevételt hoz a különböző szintű költségvetéseknek, és a kereskedelmi üzem kezdetét követő első évben csak a vagyonadóból származó plusz bevétel mintegy 1,7 milliárd rubelt tesz majd ki.

Tovább olvasom

Gazdaság

Oroszország növelte olajtermelését és olajexportját az idei első tizenegy hónapban

A megjelenés óta

-

Írta:

Oroszország növelte olajtermelését és az olajexportját is az idei első tizenegy hónapban, és bővült a gáztermelése is – hétfőn ismertetett orosz kormányzati adatok szerint.

A november végével záródott 11 hónapban Oroszország 500,464 millió tonna kőolajat termelt, ami 0,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A novemberi orosz olajtermelés 44,782 millió tonna volt, 2,4 százalékkal alacsonyabb tavaly novemberhez képest.

Oroszország a FÁK országokon kívüli piacokra 219,872 millió tonna kőolajat exportált a januártól november végéig tartó időszakban, 1,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Az orosz gáztermelés éves szinten 9,2 százalékkal 626,513 milliárd köbméterre nőtt. A novemberi gáztermelés 3,8 százalékkal 60,564 milliárd köbméterre csökkent. MTI

Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Népszerű