Kadirov: az amerikai légicsapás egy “nagylelkű ajándék” volt az Iszlám Államnak

A terroristáknak szánt nagylelkű ajándéknak nevezte a szíriai légibázisra mért amerikai légicsapást Ramzan Kadirov csecsen elnök, amit közösségi oldalán közölt.

Csecsenföld vezetője az Instagramon azt írta, hogy a hadihajóikról indított rakétáikkal kiontott civilek vére “nagylelkű ajándék” volt az Iszlám Államnak.

Aszad kimerült hadserege több mint 10 repülőgépet veszített. Szabad az út a terroristák előtt – folytatta Kadirov.

A csecsen vezető hozzátette, hogy a Nyugat úgy döntött, szemet huny a nemzetközi jog durva megsértése felett.

A világ nem mer hangot adni kifogásának az amerikai akciókkal szemben – mondta. Az Európai Parlament, amely Oroszországgal kapcsolatos minden jelentéktelen kérdésben reagált, most hallgat.

Az Egyesült Államok elnökének Donald Trumpnak az utasítására az amerikai fegyveres erők 59 Tomahawk rakétát lőttek ki pénteken a szíriai Homsz kormányzóságban található légibázisra. A légicsapást válaszként szánták az április 4-i Idlib tartományban végrehajtott vegyifegyver támadásra.

A Kreml úgy látja, hogy a Szíriára mért amerikai csapással egy szuverén ország ellen követtek el agressziót, megsértették a nemzetközi jogot, ráadásul mindez kitalált ürüggyel történt.

Igor Konasenkov vezérőrnagy az orosz védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a légicsapás után a szíriai fegyveresek nagyszabású offenzívát indítottak a kormányerők ellen.

Akár ez is tetszhet