Írjon nekünk

Ukrajna

Ismét elhalasztotta az IMF az Ukrajnának nyújtandó újabb hitelrészlet megvitatását

A megjelenés óta

-

Meghatározatlan időre elhalasztotta a Nemzetközi Valutalap (IMF) igazgatótanácsa annak megvitatását, hogy Ukrajna megkaphatja-e és mikor a következő hitelrészletet – közölte az ukrán sajtó az IMF honalapján található információra.

A kérdésnek a valutaalap igazgatótanácsának hétfői napirendjén kellett volna szerepelnie, és egymilliárd dollár hitel folyósításáról kell döntenie az IMF-nek.

Az ukrán pénzügyminisztérium sajtóosztálya azzal magyarázta az Ukrajnának nyújtott hitelfolyósítás áttekintésének elhalasztását, hogy az IMF pontosító adatokat kért a Kijev által az utóbbi hetekben hozott intézkedések – úgymint a kelet-ukrajnai területek kereskedelmi blokádja és az orosz bankokkal szembeni szankciók -, valamint a Donyecki és Luganszki népköztársaságokban működő ukrán vállalatok államosításának gazdasági következményeiről.

Olekszandr Daniljuk pénzügyminiszter megjegyezte, hogy az említett intézkedések következményeinek áttekintése Kijev számára is fontos. A konzultációk már megkezdődtek ebben a kérdésben, és mi minél hamarabb le akarjuk zárni azokat – tette hozzá a tárca vezetője.

Szankciók az orosz bankok ellen

Kijev szankciókat vezetett be a héten több Ukrajnában működő orosz pénzintézet leánybankjaival szemben, amelyeknek megtiltotta, hogy tőkét vigyenek ki az országból, illetve bármilyen más pénzügyi tevékenységet végezzenek az anyacég javára. A döntés azért született, mert az orosz bankok ukrajnai leányintézetei közölték, készek elfogadni a kelet-ukrajnai népköztársaságok által kiállított igazolványokat.

Ugyancsak a héten tiltotta be az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) az áruszállítást vasúton és közúton egyaránt a kelet-ukrajnai frontvonalon keresztül, vagyis az önhatalmúlag kikiáltott  népköztársaságok és Ukrajna egyéb részei között.

Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyet négy éven át több részletben folyósít. Az elsőt – 5 milliárd dollárt – a megállapodás megkötésekor, 2015. március 13-án kapta meg Kijev, a második részletet – 1,7 milliárd dollárt – tavaly augusztus 4-én, a harmadik, egymilliárd dolláros összeget pedig az idén szeptember 18-án. Kijev már tavaly december óta vár az újabb kölcsön folyósítására, amelyről a döntést a valutaalap már többször elhalasztotta. MTI nyomán

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Ukrajna

Szijjártó: Magyarország elvárja Kijevtől, hogy tartsa féken az ukrán nacionalistákat

A megjelenés óta

-

Írta:

Magyarország elvárja Ukrajnától, hogy tartsa féken az olyan nacionalista csoportokat, mint amelynek tagjai a hétvégén letépték a magyar zászlót a beregszászi polgármesteri hivatalról – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben.

Az európai uniós tagországok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét.

Hangsúlyozta: egy jól működő és európai integrációra vágyó országban nem tűrik el az ilyen eseményeket.

Az elkövetőket mielőbb kézre kell keríteni és felelősségre kell vonni – mondta Szijjártó. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Ukrajna

Ukrajna lakossága 2050-re 5,5 millióval csökken

A megjelenés óta

-

Írta:

Ukrajna lakossága 5,5 millióval fog csökkenni 2050-re – tette közzé előrejelzését vasárnap az ukrán Ptuhi demográfiai és szociológiai kutatóintézet.

Az UNIAN hírügynökség a legfrissebb kutatási eredményt ismertető beszámolójában emlékeztetett arra, hogy az állami statisztikai hivatal szeptember 1-jei adatai szerint jelenleg Ukrajnában 42,444 millióan élnek. A hírügynökség azt azonban nem közölte, hogy ebbe a statisztikai hivatal beleszámolta-e vagy sem az Oroszországgal újraegyesült Krímet, valamint a Donyecki és Luganszki népköztársaságot.

Az ukrán társadalom is – az országtól Nyugatra fekvő országokéhoz hasonlóan – elöregedő tendenciát mutat már évek óta, azaz kevesebb az élve születések száma az elhalálozásokénál, és egyre nő a nyugdíjas korúak aránya a társadalomban. Az idén szeptemberig 243,86 ezren születtek Ukrajnában és 386,5 ezren haltak meg. Ez azt jelenti, hogy az ország lakossága több mint 140 ezer fővel csökkent az év első nyolc hónapjában.

A Ptuhi intézet legfrissebb prognózisa szerint 2050-ig 6,6 millióval csökken Ukrajnában a munkaképesek, azaz a 20 és 59 éves közötti lakosok száma. Ezzel egy időben viszont 2,6 millióval nő a hatvan évesek és a fölöttiek száma, arányuk pedig el fogja érni a teljes lakosság egy harmadát.

Ligyija Tkacsenko, az intézet vezető kutatója szerint a demográfiai helyzet kedvezőtlen alakulását az ukrán kormányzatnak figyelembe kell vennie az élet minden területét érintő döntéseiben. Tkacsenko úgy vélekedett, hogy egy állami szintű nemzeti terv az ország elöregedésének fékezésére kedvező hatással lenne a jelenleg riasztóan rossz helyzet alakulására, még akkor is, ha az pusztán politikai nyilatkozatok szintjén fogalmazódik meg.

Megosztás
Tovább olvasom

Ukrajna

Porosenko: egész Ukrajnában ukránul fognak beszélni

A megjelenés óta

-

Írta:

Petro Porosenko ukrán elnök az oktatási törvény védelmében szólalt fel, amelyet több európai ország, köztük Magyarország és Oroszország is élesen bírált.

Porosenko szerint az új törvény “vissza adja” az ukrán nyelvet az ország polgárainak.

Igen, megvédjük a nemzeti kisebbségeket, de minden ukrán ukránul fog beszélni – közölte az államfő az ukrán parlament által már elfogadott oktatási reformról.

Minden ukrán ukránul fog beszélniPorosenko

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvényt Porosenko szeptember 25-én írta alá és szeptember 28-án lépett hatályba.

Az új oktatási törvényt több ország bírálja

Az új ukrán oktatási törvény heves indulatokat váltott ki Oroszországban, Lengyelországban, Görögországban, Bulgáriában, Romániában, ahol az államfő Klaus Johannis lemondta kijevi útját, Magyarországon, ahol a külügyminiszter Szijjártó Péter közölte, hogy Budapest blokkolni fogja Ukrajna EU-hoz és NATO-hoz való közeledését.

A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

A jogszabály ezen része – 2020 szeptemberétől lépne hatályba.

Megosztás
Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű